A nagyotmondó "gyerekek" sosem nőnek fel?

Van egy osztálytársam, aki eléggé szeret nagyokat mondani. Az a baj, hogy nagyon észrevehető, amikor hazudik (persze ennyi év után). Igazából már azt sem hiszem el, amit kérdez. Van, hogy nekiáll stand-uppolni, tehát mesél egy történetet magáról, amit teljesen úgy állít be, hogy igaz, közben agyonlapátolt egyszerű sztori. Feltűnési viszketegsége is van bőven. Persze ő nagyon ÉRETTNEK állítja be magát, közben épphogy gyerekes. Én utoljára 10 éves koromban mondtam nagyokat annak érdekében, hogy menőbbnek tűnjek. Eléggé zavar már ez a haver. Én is, ő is tudjuk, hogy hazudik, mégis senki sem szól neki, hogy ezt már nem hiszem. Nincs türelmem vitatkozni vrle, mert képes lenne megvédeni az "igazát". És valahol még szégyellném is megalázni azzal, hogy szonte sosem mond igazat. Mesélt már nagy szexuális kalandjairól is, persze biztos vagyok benne, hogy sosem volt nővel. Vannak "besúgóim", akik a közelében laknak, és ők tipikus megbízható, érett, őszinte emberek, tehát nekik hiszek, és ők állítják, hogy nem igazak az olyan mesék, hogy ő Amcsiban élt sok évig. Meg persze szokott más nyelven halandzsázni, amin én éppenséggel tudogatok, és sokszor annyira nevetséges már. Még engem akar kioktatni egy olyan nyelvből, amin ő olvasni sem tud, én meg beszélem alap szinten. Meg fog változni? Vagy ő egy ilyen tipikus eset, így született?

18F