Ennyire reménytelen lenne BARÁTOKAT találnom?

Megpróbálom rövidre fogni:

- Általános iskola: 15 főből álló fogyatékos. Egész óra zajongásból és hülyéskedésből állt. Két haverom volt. Nem éreztem azt, hogy ettől teljes lenne az életem. 8 év magány.

- Középiskola: 30 főből álló fogyatékos. Akkor még gyengének tűntem, első évben ki tudtak készíteni. A végére akadt 2-3 haverom, abból az egyikkel még a mai napig tartom a kapcsolatot. A legnormálisabb, aki jól látja a világot, embereket, viselkedésüket. Aki nem színészkedik és játszik szerepet.

- OKJ 1: Túl kocka szakot választottam. Kedvesek voltak, én is kocka vagyok olyan szempontból, hogy a gép előtt dolgozom (nem játszom), de nekem ez sok volt. Ki akarok törni. A szakmámban lévőek többsége pedig valóban nagyra hiszik magukat, én nem feltünősködök akkor sem, ha sikereket érek el.

- OKJ 2: Vissza a középsuliba, nappali tagozat. Mint valami amerikai elit iskola, ahol mindenki megjátsza magát szintén. Mindenhol ezek a szélsőségek... vagy normális a maga módján, de idegbeteg, vagy alapból idétlen és nem tudja, hol a határ.

- OKJ 3: Esti tagozat. Felső képzés. 3 felnőtt látogatja az órát.

Internetes ismerkedés:

- Voltak sikereim, de mára nem maradt senki. Kettő esetben belátom, hogy én rontottam el. A többi esetben úgy nem volt közös érdeklődés kb. 10-15 ismeretség így "semmit" nem ért, hiába.

Az elvárásaim: úgy tűnik, hogy nagyok, pedig nem.

Fontos a hülyülés, idétlenkedés, de legyen a világról véleménye, legyen "felnőtt" ilyen tekintetben és akkor is, ha kell. De ne túl komoly, legyen érzelmes. Közös támogatás fontos. Ne túl pesszimista. De túlzott optimizmus sem jó. Egy átlagos ember, közös érdeklődésekkel. Hol találom? :( :( :(

Annyira rosszul érzem magam. Tudom, hogy bennem is hiba van, de optimista vagyok, nem tudom egyszerűen feladni és beletörődni a magányba. Csak 1-2 emberre lenne szükségem, miért ilyen nehéz ez?