Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Hogyan lehet lelkiekben...

Hogyan lehet lelkiekben feldolgozni, hogy egy tökéletesnek tűnt barátság sok év után tönkrement?

Figyelt kérdés

Részletesebben. Volt egy 8 évig tartó nagyon jó barátom. Miután összejött a jelenlegi párjával, nagyon megváltozott, és rossz középiskola mellett is döntött-ezek rányomták a bélyeget a nagyon erős barátságunkra. Illetve eldobott a párjáért, szó szerint. Nyilván bennem is volt hiba, de főleg benne érzem. Lassan fél éve, hogy vége, úgy érzem tényleg véglegesen. Kaptam nála ezerszer jobb barátokat, akik ezerszer többet adtak nekem pár èv alatt mint ő valaha is. De ők sajna nem egy helyen laknak velem, csak iskolában, kollégiumban vagyunk együtt. Ezáltal hogy nem beszélek vele, itthon nagyon senkivel, mert őt tekintettem itthoni barátomnak. Eddig nem érdekelt, de most sűrűn eszembe jut, hogy olyan emlékeink vannak amik kitörölhetetlenek, és senki sem veheti el tőlünk. Megígértem neki bizonyos dolgokat, hogy mellette leszek bármi is lesz de így...

Ha hazajövök, akkor érzek hiányt, haragot, és dühöt is egyben hogy egy remek emberből hogy lett ez, és mi lett az elmúlt pár évből..kicsit hosszúra sikeredett, de kíváncsi vagyok más álláspontjára, hogy ő mit tenne ebben a helyzetben, hogy reagálna. Egyébként elég sokszor veszekedtünk, idő kérdése volt hogy mikor omlik össze minden. Csalódott, elkeseredett, dühös vagyok, viszont nevetségesnek is tartom, és azt kívánom bárcsak rájönne milyen gonosz a párja, és úgy mindenre..



2017. jan. 9. 17:23
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
Mindenki kifordul magából, amikor megtalálja a párját. Úgy optimális, ha már azután ismered meg őket. Ez a konkrét eset menthetetlen.
2017. jan. 9. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 A kérdező kommentje:

Működött egy bizonyos idejig a barátság-szerelem megkülönböztetése de már nem. Nagyon sok dologban próbáltam rávilágítani a barátja konkrét gonoszságaira de már nem hallgat semmire és senkire két éve. És fáj. Fáj hogy amikor engem kezdett sértegetni, neki csak annyi válasza volt rá, hogy 'ő ennek nem tud mit csinálni, nyugodtan kérdezzem meg őt is , szívesen elmondja'

Ezzel úgymond eldobott mindent.

Sajnos én sem ismertem a párjára, csak most, hogy milyen ember is. A környezetünkben mindenki tudta, csak én se jöttem rá időben..

2017. jan. 9. 17:29
 3/12 anonim ***** válasza:

Kedves Kérdező!

Sajnálom ami történt. Úgy gondolom ön is tisztában van azzal, hogy az adott személy a szerelem hatása alatt van, és nem képes racionális döntéseket hozni. A szerelem hatására az ember megfeledkezhet mindenről és mindenkiről, egyedüli célja az lesz hogy a párjával töltse minden idejét, és aki szidni meri azt inkább kizárja az életéből. Megszakítja baráti kapcsolatait, mivel ezzel is értékes időt veszít el, amelyet a párjával is tölthetne.

Úgy gondolom önnek túl kell lépnie ezen a kapcsolaton, megpróbálhat még egyszer utoljára beszélni vele, és elmondani hogy fontos a barátságuk, és nem szeretné elveszteni. Cselekedjen, ahogyan jónak véli!

A legjobbakat!

Üdvözlettel,

A. Pszichológus

2017. jan. 9. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:
Nagyon szépen köszönöm a korrekt, és hasznos válaszokat!:))
2017. jan. 9. 22:56
 5/12 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem mindenki életében felbukkannak majd ilyen barátok, akik idővel letűnnek, pláne tinédzser korban. Sajnos jobbat nem lehet tenni, mint elfogadni ezt és a jóra koncentrálni - a többi, jobb barátra.


Szerintem semmit sem kell tenni ebben az esetben, csak meggyászolni a barátságot és elfogadni, hogy az élet változik, ahogyan az emberek is. Hidd el, az idő ezen is segíteni fog, még ha most rossz is.

2017. jan. 15. 01:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:

Minha a saját történetemet olvastam volna, csak nekünk 5 éves barátság volt, viszont ő volt a legközelebbi barátom egész életemben, vele adtam legjobban magamat, és nálunk is elhangoztak olyanok hogy örökre barátok leszünk.Már terveztünk közös egyetemet is, sosem gondoltam hogy pont ez a barátságom fog tönkremenni. De más középsuliba kerültünk, a barátja teljesen megváltoztatta, én is követtem el hibákat amiket akkor még nem akartam belátni,és volt egy pont ahol már annyira betelt a pohár mindkettőnknél hogy egy veszekedéssel felborítottunk mindent, és már vagy másfél éve nem beszélünk, ha találkozunk az utcán vagy buszon (mert egy helyen lakik) még elfordítja a fejét, mintha idegenek lennénk egymásnak.

Néha a mai napig eszembe jut, hiszen a jó emlékek örökre megmaradnak, sok hely emlékeztet rá, de mostanában már inkább csak nosztalgikus érzés fog el ezzel kapcsolatban az életem egy kellemes szakaszáról, nem fájdalmas.

Talán a tavaly nyár volt a legrosszabb, mert idáig nyaranta mindent együtt szerveztünk mivel ő (volt) az egyetlen barátom aki a közelben lakik, és akkor éreztem erősen azt a hatalmas űrt amit hagyott, nagyon magányos nyár volt.


De ez nem rólam szól, szóval át is térek rá hogy mi segíthet. Idő, barátok, párkapcsolat.

Hidd el az idő minden sebet begyógyít, még csak fél éve ment szét a barátságotok, ha tényleg olyan jó volt, akkor kicsit több idő lesz feldolgozni. De ebben segíthet ha új barátokat szerzel akár a közelből, vagy a mostaniakra támaszkodsz, meg persze egy párkapcsolat is könnyebben feledteti el veled, hiszen ha olyan emberekkel vagy körülbéve nap mint nap akiket szeretsz, akkor könnyebben elfogadod a régi barátnőd nélküli életet.

Próbálj nem gondolni rá, ne olvasgass vissza üzeneteket, ne nézegess régi képeket rólatok. Ahogy előttem is írták, lesznek ilyen emberek akik belépnek az életedbe, majd kilépnek belőle, főleg fiatal korban. De akik igazán számítanak mindig veled lesznek:)


Szóval kitartás és fel a fejjel, keresd a pozitívumokat a mostani életedben, koncentrálj azokra ami meg elmúlt azon nem érdemes keseregni:)

2017. márc. 4. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:
Kedves utolsó, szívesen beszélnék veled erről; ha benne lennél, és köszönöm a hasznos tanácsot! Sajnos mindig szembe jön a múltam; mert egy busszal járunk haza péntekenként. Az a vicces még az egészben, hogy a környezetében lévő összes olyan embert, akivel közös kapcsolatban álltunk, maga mellé fordította,látszik a viszonyulásukon és a köszönésükön...borzasztó rossz és egyre feldolgozhatatlan számomra.:(
2017. márc. 4. 12:49
 8/12 anonim ***** válasza:
100%
Nekem is volt egy hosszabb és mély baráti kapcsolatom,ami három éve megszakadt.Voltak előjelei, veszekedések előtte,próbáltam tisztázni, de akkor nagyon összevesztünk.Nekem akkor az emberekbe vetett bizlamam alapjaiban rendült meg.Sok kárt okozott a lelkemben ez a bizonyos barát.Sokáig reménykedtem,hogy rendeződik a kapcsolat és nagyon csalódott letört voltam amikor nem jött össze.Minden kedves megnyilvánulására volt több olyan ami zavart keltett a lelkemben.Idővel sikerült ezeket a dolgokat magamban letisztáznom, meg is bocsátottam neki.Mostmár azt mondanám hidegen hagy.Beszélünk is társaságban(azelőtt még a társaságokat is kerültem,ahol ő volt,annyira mélyen érintett ami történt,hogy ahányszor megláttam a sirás kerülgetett).De mégegyszer ugyanazt a lelki poklot amit átéltem a barátság megszakadásakor nem szeretném átélni,meg mára már nem is igyénylem az ő barátságát.Ez annak előtte nem volt letisztázva,mivel ő nem mutatott hajlandóságot erre.Az idők változnak.
2017. márc. 20. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
Fogadd el màst ugy sem tudsz tenni!Nekem az egyik bnőm fordult el tőlem mondjuk itt a párja nem rosszindulatú stb !Így a bnőm kedves meg nem közömbös csak utolag jőttem erre rà mert sokàig haragos voltam hogy miért nem tud ràm szànni kb 5percet nem hal bele abba ha a pàrjàtol pàrpercet külön tölt!Mindíg én kerestem utàna mikor pàrja lett akkor már nem is keresett ez volt kb 7éve !
2017. jún. 11. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
Voltam forditott helyzetben is mikor én lettem szerelmes középsuliba és ott volt egy legjobb baràtnőm és ő is próbàlt lebeszélni hogy az akkori barátom milyen szemét volt stb erre sajnos én ugy reagaltam hogy ez hazugsàg kb 1évig nem is baràtkoztunk !Ô is rosszul közelitett meg én is rosszul reagàltam le a dolgokat szóval mindketten elcsesztük !Aztàn kibékültünk és elszívtuk a békepipst és rà kb1évre lett egy pasija aki totsl rosszindulatú volt és bnőm àllitàsa szerint engem utàlt a pasija stb!Egy darabig működött a dolog de eltavolodtunk míg ő elvolt a pasijàval addig én is megtalàltam a páromat és elvagyok vele !
2017. jún. 11. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!