Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Beszélnem kell a volt legjobb...

Beszélnem kell a volt legjobb barátnőmmel. Ha belegondolok, gombóc van a torkomban. Hogy bírjam ki sírás nélkül?

Figyelt kérdés

2 és fél éve depressziós lettem. Emiatt és egy közénk befurakodó lány miatt eltávolodtunk egymástól. Míg ő boldogan elvolt, én egyre zárkózottabb és depressziósabb lettem. Később a harmadik lány kezdett utálkozni, az egész pedig ellenségeskedésbe ment át. Engem mindig elnyomtak, beszólogattak, ellenem fordítottak egy csomó embert az osztályban, hazugságokat állítottak rólam, ami a tanárokhoz is eljutott. Ezek miatt teljesen kilátástalannak éreztem a helyzetet, nem tudtam segítséget kérni senkitől, így elkezdtem vagdosni magam, amit megbántam, mert azóta is megvan a helye.

Az osztályfőnök elküldött pszichológushoz, aki hatására kicsit jobban lettem, de mérhetetlen haragot éreztem a két lány iránt. Hogy kicsit erősebbnek érezzem magam, hozzájuk hasonlóan én is elindítottam pár hazugságot velük kapcsolatban, ami most, egy évvel később jött a felszínre, és majdnem rendőrségi ügy lett belőle.

Pár nap múlva le kell ülnöm a volt legjobb barátnőmmel és szemtől szemben megbeszélni mindent, és reménykedhetek, hogy nem jelent fel.


Szerintetek? Ti hogy kezelhetnétek ezt a helyzetet?



2017. máj. 20. 22:41
 1/5 anonim ***** válasza:

Mondj el neki mindent őszintén, hogy ők mit tettek veled, és te mit éreztél akkor.

Számolj be arról hogyan hatott a viselkedésük rád.

Szerintem ezek után nem állna jogában feljelentést tenni, bármi is legyen az általad terjesztett "pletyka".

2017. máj. 20. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
0%

Senki nincs hozzád kötve, semmi jogod nincs azon pattogni, hogy a legjobb barátnőd mással kezd el barátkozni. Nem a tulajdonod senki, és nincs jogod senkinek megparancsolni, hogy szeressen, vagy a legjobb barátnőd legyen, az akarata ellenére...


Szerintem nagyon gyerekes a viselkedésed, főleg, hogy kicsinyes bosszút álltál. És mire mentél vele?


Mondhatod azt, hogy ők is terjesztettek rólad dolgokat, de te írtad ki a kérdést, nem ők, így rólad írok (ők is gyerekesek egyébként).


A lényeg, hogy próbálj komolyan viselkedni, és ne úgy, mint egy hisztérika. Ha hülyeséget csináltál, vállald a következményeit, ha le kell ülnöd a barátnőddel, ülj le és beszélj vele. Komolyan, határozottan, emelt fővel. Uralkodj az érzéseiden, próbálj megfontolt lenni, és ugyanakkor tiszteld a többi embert magad körül, és ne csak azt várd el, hogy mindenki a te szájad íze szerint éljen. Ha felnőttként viselkedsz, a világ igazolni fog, ha pedig gyerekes vagy, akkor ilyen következményei lesznek, amiben most is őrlődsz.

2017. máj. 20. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
94%
2-es, te tényleg ennyire retardált vagy, vagy tetteted? Vagy netán olvasni nem tudsz? Akkor az előbbi el van nézve, bár ez a verzió sem sokkal dicséretesebb :D
2017. máj. 20. 23:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim válasza:
91%
Bocs, hogy nem a kérdésre válaszolok, de olyan nagy baj, ha esetleg sírsz? Sírni jó dolog, megkönnyebbül tőle az ember, meg hitelesebb is, ha az ember a saját érzései szerint viselkedik.
2017. máj. 21. 06:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
91%
Megkell vele beszélni,mondd meg neki,hogy szeretted őt,és nem tudod hogy mivel érdemelted ki,hogy ilyen csúnyán bánjon veled. Mert Ő változott meg,nem Te. Mondd meg neki,hogy ha már barátok nem vagytok,legalább váljatok el békével.
2017. máj. 21. 08:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!