Megéri-e olyannal barátkozni, aki depresszív alkat? A lelki problémák elfogadhatoak-e indokként arra, ha a barát rideg/érzéketlen időnként?

A kérdés ebben a speciel esetben olyan barátról fogalmazódott meg, akivel a legtöbbet beszélek és mindig tartom a kapcsolatot (bár nem olyan rég - tavalytól került be az ismerettség), és elmondása szerint én váltam a legközelebbi emberré az életében.

Olyan az viszonyulásunk, hogy mindig keres és s mindenrõl beszélünk, tehát ridegség alatt nem szótlanságot értek, hanem azt amikor negatív dolgokról s a személyes problémáiról beszél velem. Ilyenkor olyan rossz érzésem van, mintha nem teljesen érteném hogy mièrt barátkozik velem, annyira furcsa a lelkivilága. Máskor jól érzem magam vele, de amikor negativnak érzem akkor kicsit megijedek. Legtöbbször õ keres engem, meg azt érzem hogy tart hozzám, de amikor sz*r dolgokról beszél idõnként, annak olyan tartalma van, amitõl elbizonytalanodom (ezt nem akarom ideírni, ha véletlenül érdekel, megírom privátban)