Ennyire nem érek semmit?

Lényegében teljesen jól elvoltam két közeli barátnőmmel, akikkel egy osztályba is járok.

Aztán történt velem egy hatalmas lelki megrázkódtatás, ami miatt (plusz mert nagyon meg is voltam fázva) egy hétig csak szenvedtem és magamba zárkóztam. Persze bocsánatot is kértem azért, hogy ilyen vagyok és igyekeztem össze szedni magam, viszont ez a ket barátomnak nem volt elég es több mint egy hétig, a legnagyobb bajban hozzám se szóltak amitől jobban össze zuhantam.

utána kibékülve folytattuk de ők ketten mintha teljesen kizárnának mindenből és éppen csak megtűrnének maguk mellett.

Nem nagyon bírom Ezt, mert ők azert rendeztek cirkuszt, mert "csak depizek, Nem érdekel az ő bajuk"

Most meg hetek óta csak róluk van szo, en meg se merek mukkanni, nehogy érzéketlennek tűnjek hogy esetleg "nem erdekel a problémájuk"

Ha egyikük nincs suliba, akkor engem altalaban nem keres, de ok ketten egymással tartják a kapcsolatot, es olyankor elvannak velem a suliban de erzem rajtuk hogy inkabb az éppen hiányzó tagot várják.

Ha en nem vagyok bent akkor ugyanez a helyzet.

Kihasznalva erzem magam mert ettol függetlenül jo barátnő szeretnek lenni es ha szükségük van valamire ott vagyok, ha valamit be kell szerezni amihez csak en tudok eljutni akkor megszerzem, de teljesen biztos vagyok benne, hogy ezt nem kapnam vissza.

Duhit, hogy ok elvárják hogy hetekig, hónapokig patyolgassam a lelküket, de h rólam van szó, gyorsan ossze kell szednem magam mert elegük van abbol amit csinálok. Sok teher nehezedik ram is, amit csak folytok egyre mélyebbre magamban.

Hiaba mondom nekik, max megint cirkusz van belole.

Az egyetlen pozitív dolog, hogy azért nemet mondani még tudok.

De akkor is egy kihasznált idiótának erzem magam, akin jot röhögnek a háta mogott

Magányos vagyok, pedig korbevesznek az emberek.