Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Miért nem tudok lányokkal...

Miért nem tudok lányokkal barátkozni? (21/L)

Figyelt kérdés

Régen oviban és suliban voltak barátnőim, de minden barátság csak addig tartott, amíg az adott intézménybe jártunk, és velük iskolán kívül nem is sokat találkoztunk.(A munkahelyeimen is ez volt eddig, ott beszélgettünk, de munkahelyen kívül nem is találkoztunk.)

Egyetlen barátnőm volt, akivel nagyjából 10 évig barátok voltunk, de amikor másik iskolába került, annyira megváltozott (valószínűsítem, hogy a többi új barátja miatt), hogy véget is ért a barátságunk. (Rossz irányba változott, csomószor kihasznált, csak érdekből találkoztunk.)

Rajtuk kívül leginkább fiú barátaim voltak, egyrészt, mert ők jobban elviseltek (amikor lányokkal próbáltam úgy viccelődni, mint a fiúkkal, kb. mindig sértődés lett a vége), másrészt mert a fiús témákat sokkal jobban szeretem (autók).

Viszont most, hogy vőlegényem lett, ezek a barátok is eltűntek, csak a párom baráti társasága maradt. Szeretem őket is, de csak miatta mondhatom rájuk, hogy barátok. A nagy részük párként van jelen, meg néha néhány fiú. Az ilyen összejöveteleken is sokszor ülök a fiúk köré, és hallgatom, hogy ők miket beszélnek (szintén autók).

De amikor a lányokkal külön vonulunk, velük is jól el lehet beszélgetni (bár amint lehet, felhozom a "na és a kocsikáddal minden oké?"-témát :D), csak egyikükkel se leszek olyan viszonyban, hogy például Facen elkezdjünk beszélgetni külön, vagy elhívjam vásárolni stb.

Néha nagyon hiányzik egy lány barát, úgy érzem, hogy sok mindenből kimaradok így. Hogyan tudnék barátokat szerezni? 21/L



2017. okt. 24. 09:11
 1/3 manó1235 ***** válasza:
Én is hasonlóképp voltam mindig mint te. Ahogy telik az idő és idősödünk mi nők akarva vagy akaratlanul is riválisokat látunk a másikban, én is sokkal jobban elvagyok a srácokkal, még ha épp nem is tudok hozzá szólni a témához szeretem hallgatni őket, meg ők lazábbak, a lány barátságok sokkal bonyolultabbak, ha 2nél több ember van és az egyik elmegy akkor szinte teljesen biztos hogy kibeszélik, nem is beszélve a félreértésekről, évekig haragot von maga után, a fiúk meg fél nap alatt lerendezik egy sör mellett. :D
2017. okt. 24. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Tök mindegy, szexelj sokat akkor nem lesz időd ilyenekre fókuszálni.
2017. okt. 24. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim válasza:

Én ugyanígy vagyok, a történetünk is nagyjából egyezik... :(

20/L

2017. okt. 25. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!