Miért vagyok folyton egyedül?

A kérdésből nem derül ki. Az hogy valaki szókimondó, az önmagában nem egy probléma, lehet nagyon pozitív is (ez attól függ, miről beszélgetsz, max. ha buta dolgokban fejted ki a véleményed, akkor lehet baj) Önfejűség sem probléma önmagában, számít az, hogy milyen egyébb tulajdonságok társulnak ehhez. Ismerek nagyon okos önfejű embereket, ők szerethetőek. Az zavaró lehet, ha valaki úgy önfejű, hogy nagyon rossz, elbaltázott döntéseit nem ismeri be. Haragtartás is helyzetfüggő, egyes helyzetekben teljesen érthető haragban maradni.

Az pozitív, ha nem traktálsz a problémáiddal másoknak, viszont akkor miről szoktatok beszélni, mivel töltitek az időt együtt? Ha valaki folyton unatkozik melletted, az is baj, nem csoda, ha ilyenkor nem szereti a társaságod, fölösleges emiatt haragudni. Rengeteg módon lehet színt csempészni a kapcsolatokba és nem csak hagyni, hogy ellaposodjon. Ezt a kapcsolatban mindkét fél érzelmi ígényei meghatározzák, unatkozások helyett rá kell jönni, hogy mit szeretnénk csinálni, vagy mire vágyik a társunk, és az alapján kisebb-nagyobb programokat iktatni be.

#3 Nem ismerlek, de így még nem teljesen értek egyet veled. Valamilyen szinten ki kell adni a problémákat, legalábbis nem csak kiadni, de főleg megbeszélni őket, sőt megoldani őket!!! Nekem azok a barátaim állnak legközelebb, akiknek kitudom mutatni minden érzésem, nincs elfojtanivaló. Azzal sem érsz sokat, ha szönyegalá söpörsz mindent, nem panaszkodni kell, hanem megbeszélni a dolgokat, amennyire lehet. Legalábbis ez az első lépés a javulás írányába. Ha folyton ki-nem-mondott dolgokon kattog az agyad, az emészthet belülről, így akármennyire próbálod, nehezen tudod jól érezni magad.

Talán a férjed is érzi rajtad, hogy nem érzed jól magad, negatív dolgokon agyapsz, nem vagy valami derűs lelkiállapotban, ez olyasvalami, amin változtatni kellene, feltenni magadban a kérdést, hogy mitől lenne jobb.