Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Miért gazdagabb a másik pár,...

Miért gazdagabb a másik pár, ha egyforma az anyagi helyzetünk?

Figyelt kérdés

A párom gyerekkori barátja jó szakmát választott, és huszonpár évesen már évek óta dolgozott (IT), míg a párom akkoriban még csak tanult, én meg dolgoztam, hogy tanulhasson. Közben a srác megházasodott, korombeli lányt vett el.

Nehezen tudtuk anyagilag fenntartani a távkapcsolatot így összeköltöztünk, de volt egy egy éves időszak, amikor olyan szinten nem jöttek ki a dolgaink, hogy szó szerint nyomorogtunk.

Most már a párom végzett, és ha nem is olyan jó fizetést kap, mint a srác, de a kettőnké már kb kitesz annyit (náluk a lány nem dolgozik, és valamivel magasabbak a kiadásaik, tehát egál), én munka mellett csinálom a sulit.

Viszont akárhanyszor találkozunk, mindig előjön bennem a komplexus, hogy ők mennyivel gazdagabbak nálunk, holott igazából nem.

Jó, mi egy darab törülközőt nem kaptunk, amikor beköltöztünk a lakásba (sőt, ezt a lakást csak 2 éve vettük ki, előtte egy elég lerobbant környéken laktunk), így mindig van valami, ami még hiányzik, amivel szebb/jobb lehetne. Legyen az egy mikró vagy valami dekoráció. Amikor meg a lány odament, akkor a lakás már 6-8 éve megvolt úgy, ahogy most van, neki nem kellett odahozni semmit a sajat holmiján kívül.


De miért nem múlik el ez az érzés, ha már nem áll fenn szakadék szintű szintkülönbség?


2018. jan. 25. 22:02
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
A legtöbb embert képtelen továbblépni a belső frusztrációkon. Az évek alatt állandósultak a dolgok, szóval legalább fele ennyi idő kell ahhoz is, hogy levetkőzd őket. Tudatosítsd magadban a dolgokat, lásd meg, hogy felesleges ezen agyalnod és hasonlók.
2018. jan. 25. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
90%

Ez ugyanolyan, mint amikor egy kövér ember lefogy vékonyra, de utána még hónapokig kövérnek látja magát.


Ezt meg kell szokni, idővel menni fog. Nehéz levetkőzni a régi beidegződéseket.


22/N

2018. jan. 25. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
66%
Es igen, tudjuk, a lany delutan 3-kor kelhet fel, meg utanoz is teged, semmiert nem kell kuzdenie, te meg mindennel szivsz, nektek minden nehezebb, es a pasid/ferjed (kerdesenkent valtozik) nagyon draga ajandekokat vett nekik, amiket ok nem viszonoztak annak ellenere, hogy nekik mennyire jobb... es az egesz elolrol. Nem unod meg ezt? Ha ennyire szar, akkor tovabbi 5 kerdes kiirasa helyett inkabb valtoztass az eleteden.
2018. jan. 25. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:

És utolsó, neked most mennyivel lett jobb az életed?

Komolyan, nincs más dolgod?

2018. jan. 25. 22:50
 5/10 anonim ***** válasza:
Wow, a kérdező többször kiírta már a kérdést? Mert akkor pszichológus. És nem rosszindulatból mondom.
2018. jan. 25. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
Szerintem ez egyszer (kétszer, háromszor) már ki lett írva...
2018. jan. 25. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Es neked nincs mas dolgod? En rendben vagyok, koszonom. Van eletem, pont ezert nen teregetem ki ugyanazt a szitut vagy a hatodik kerdesben lassan, mert nincs mit kiteregetni. Mert, ami nem jo, azon valtoztatok. Ezt javaslom neked is, tamadas helyett.
2018. jan. 25. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
83%
Keress te is olyan pasit, akihez csak be kell költözni és még dolgoznod sem kell. És akkor majd neked is jó lesz. De mindig fogsz találni olyat, aki jobban él mint te, és irigykedhetsz rá.
2018. jan. 25. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

"De miért nem múlik el ez az érzés, ha már nem áll fenn szakadék szintű szintkülönbség?"


A szakadék még benned ott van.


Miért alacsonyítod le magad/magatokat és viszonyítod másokéhoz? Miért adsz ekkora teret mások anyagi életének?


Dekorációt te magad/ti magatok is tudnátok készíteni, amitől OTTHON lehet a lakásotok.


A másik lánynak ez jutott, neked meg amaz. Tenni nem tudsz ellene, hát fogadd el, mert beleőrülsz.


A jólét még nem minden!

2018. jan. 26. 07:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Komolyan mondom hihetetlen, hogy már hatodszorra írod ki ugyanazt a kérdést.


Ilyen barárokra van szüksége mindenkinek, akik azt lesik, hogy kinek mennyi pénze van és miből...aztán féltékenykedik és annyira nem tud túllépni ezen, hogy a gyakorira írja ki 60x ugyanazt a kérdést.


Senki sem mondta, hogy nyomorogjatok. El lehetett volna menni mellékállásban takarítani vagy bármit. Vagy ha ez ennyire szívfájdalmad, hogy a barátaitok jobban élnek, akkor kereshettél volna magadnak egy gazdag pasit aki eltart. Idióta.

2018. jan. 26. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!