Ti mit tennétek? Tartanátok a kapcsolatot vagy az egész barátságot leépítenétek?

Szóval van nekem egy barátnőm aki nagyon NAGYON az ellentétem. Most kb legjobb barátja vagyok, de kezd kicsit terhes lenni a dolog.

Ő egy olyan igazi minden városi sztereotípiának megfelelő vidéki lány akinek max a cuki, naív tehenészlányka szerep áll jól. Nem azt mondom hogy ez baj vagy lenézendő, de tényleg. A gond, hogy ő mindenáron el akarja játszani a született hercegnőt, az úri stílusikont. De ez valahogy nagyon nem akar összejönni. Sajnos az önkritikája viszont nem engedi hogy ezt észrevegye. Én meg nem tudom azt mondani, hogy hé ez nevetséges, ne csináld már, mert akkor se hiszi el. Mert ő hercegnő, meg csodanő. Múltkor szólnom kellett hogy öltözzön át mert már tényleg gáz volt ahogy felöltözött. Semmi bajom az elvontabb stílusokkal, az enyém se pont mindennapos, de ez már sok volt. Leopárdmintás, nyitott hátú body, akkora farmer sorttal ami gyakorlatilag egy francia bugyinál is kevesebbet takar és össze se tudja gombolni elől mert kihízta. Több mint 20 kiló feleslege van... Harisnya nuku, de egy ugg csizma kell hozzá..., és állandóan hasonlók a szerelései, amiről ő állítja hogy rém nőies meg szexi. Mindehez mindig másokhoz hasonlítja magát, de abban a formában, hogy ő mennyivel szebb. A filteres, beállított facebook profilképei után rendszeresen nem ismerik fel ha végül személyesen találkozik valakivel.

Mindehhez állandóan affektálva beszél, minden "csi", borzasztóan hisztis, és lehetetlenül értetlen. Terhes vagyok, rengeteg stressz ér egyébként is mostanában, erre simán felhív akár hajnal fél egykor, mert beszélgetni akar. Ilyenkor persze a téma a pasik. Minden létező ázsiai pasi mert másra rá se néz. Ok, az az ideálja, hozzáteszem az én férjem is az, anno rá is volt állva amikor mi már együtt voltunk, a csajt viszont nem ismertem még. Most is állandóan pasit vadászik, pontosabban férjet, mert pár éven belül házasságot meg gyereket akar. Ilyenkor téma még az egyetlen darab exem akivel megpróbált összejönni (tudta hogy az exem), mert ő mennyire szerelmes belé. Először még eszembe is jutott, hogy jó pár lennének és próbáltam segíteni neki de annyira értetlen, naív és hisztis, hogy nem hiszem hogy a fiú adna neki egy ezredik esélyt is.

Állandóan a tindert nyomkodja mert attól várja a jövendő férjét. Pasira nem is képes csak barátként tekinteni mert mindenki potenciális férjjelölt a szemében.

Amikor összehoz egy randit (kizárólag komolyat keres), mindig elszúrja. Ha a srác megkérdezi, hogy akar e járni vele, arra mindig rávágja hogy NEM mert ismerkedjenek, de egy órán belül mindig lefekszik velük, ami után meg mindegyik leírja magában.

Borzasztóan felelőtlen tud lenni, szegény egyáltalán nem egy nagy IQ harcos, nem is egy világszépe és egyre elkeseredettebb mert egyidősek vagyunk és ő ennyi idősen már családot akart, meg külföldön élni és ebből semmi még a kanyarba sincs. Nálam meg azt látja, hogy sosem tepertem ezekért, nem erőltettem semmit és mégis megvan. (hozzáteszem ez nekem vele ellentétben sosem volt életcél mert nem vagyok túl családcentrikus)

Nem értem, hogy miért csinálja ezt. Már milliószor elmondtam neki hogy azért se fog összejönni semmi ha ennyire görcsösen akarja, közben meg mindig ugyan azokat a hibákat játsza el újra. És a nagy álmai is el fognak egyszer füstölni mert tényleg felelőtlen.

Mindig meghallgat, aha, jó, igazad van, aztán megint megcsinálja, vagy csinál valami mégnagyobb hülyeséget.

Nekem meg már kezd kicsit sok lenni. Azt sem értem, hogy miért erőlteti ezt a hercegnő szerepet amikor tökéletesen idegen neki. Egyszerűen nem tűnik fel neki, hogy nem jön be senkinek ez a megjátszás? Nekem nem hiszi el, és szentül állítja, hogy de ő igenis egy hercegnő belül és ezt mutatja csak meg.

Számomra ez nagyon életidegen. Sose játszottam meg magam csak azért, hogy szeressenek, sose volt senki célpont a szememben, hogy na most őt összeszedem. Senkit nem csaptam be, azt kapta mindenki amit látott és pont. Nem azt mondom, hogy én semmiben nem változtam az évek alatt, de ez mindig annyi volt, hogy a hibáimat próbáltam javítani. Ő meg előadja magát így, és a negatív dolgokon se próbál változtatni, sőt el se gondolkodik rajta, akkor se ha több oldalról hallja.

Miért jó ez neki, ha egyszer kínlódik miatta aztán? Ha nem jó, akkor miért nem hallgat végre kicsit másokra is?

Van elég bajom, kedvelem, de néha már sok kicsit, főleg az értetlenség, felelőtlenség és lustaság miatt. Nem érti, hogy nem biztos, hogy vágyom a hajnali hívásaira amikor korán kelek(a telefont lehalkítani nem opció). Meg tényleg rossz nézni már ezt az egész szenvedést aminek egyátalán nem kéne annak lennie, ha nem úgy viselkedne ahogy.

Bocsánat, hogy hosszú lett, meglódult a kezem. Igazából nem tudom, hogy fog e reagálni valaki, de jól esett leírni.

Köszönöm, ha valaki mégis elolvassa.