Más is érez hasonlóképpen a legjobb barátjával vagy barátaival kapcsolatban?

Van egy amolyan legjobb barátom,akivel már évek óta barátok vagyunk.Mindketten elmúltunk már 20 évesek,nem vagyunk már gyerekek.Barátaim sem nekem,sem neki nem igazán vannak,inkább csak haverok és ismerősök.

Sok mindenen mentünk keresztül az évek alatt,mindig megbeszéltünk egymással mindent és olyasmiket is elmondunk egymásnak,amit senki másnak.Néha úgy érzem,hogy ő olyan nekem,mintha a tesóm lenne és elmondása szerint ő is ugyan így van velem.Vagy legalább is ez így volt.

Az utóbbi időben még is úgy érzem,egyre inkább eltávolodom tőle.A munka és a távolság miatt régebben se tudtunk havi pár alkalomnál többször találkozni,de legalább telefonon vagy facebookon beszélgettünk napi szinten.Most úgy van,hogy ha én nem keresem,akkor napokig eszébe se jutok,hogy élek e egyáltalán.De gyakran ha felteszek neki egy egyszerű beszélgetést kezdeményező kérdést,leráz egy semmi válasszal,vagy fél napig nem képes visszaírni,holott látta mert elérhető egész nap.

Nyilván van dolga neki is,így alapjáraton meg is érteném,de valójában tudom,hogy 70%-ban ráérne.

A ritka havi 1 találkozók is már csak pár órásra nyúlnak,mert akkor pont mindig mennie kell még valahová vagy valakihez,amit én simán lemondanék ha róla lenne szó.

Valahogy úgy érzem,hogy másokat mindig előrébb helyez nálam így időről időre mindig hanyagolom a vele való kommunikálást,de aztán max egy hét kihagyás után még is eszébe jutok(főleg ha valami gondja van)és akkor pár napig fontos vagyok neki,de aztán kezdődik minden elölről.Mikor ezt utoljára felemlegettem neki,akkor hetekig nem beszéltünk,mert besértődött.

Most ott tartok,hogy egyre inkább kezd elmenni a kedvem a vele való barátságtól,de valahogy nem szívesen dobnám el több év barátságát.

Szerintetek megváltozhat ez a jövőben?Ti mit tennétek a helyemben?