Miért érzem úgy, hogy az emberek lekezelnek engem azért, mert nem diákmelózom? Egyáltalán tényleg ennyire elítélendő dolog ez 16 évesen?

Nem arról van szó, hogy nem akarok dolgozni... Sőt, nagyon is szomorú vagyok, hogy ez most nem jött össze.

Az a helyzet, hogy a legtöbb barátom dolgozik most nyáron valahol. És annyira...nem is tudom. Úgy beszélnek velem, mintha én egy lusta izé lennék, aki nem akar dolgozni.

Pedig tudják, mi a helyzet...

Három kisebb öcsém van, akik még felügyeletet igényelnek. A szüleim dolgoznak, nagyszülők nincsenek képben, így én maradtam... amikor nincs ovi/napközis tábor, én kell figyeljek rájuk délutánig. Emiatt amúgy is nehéz munkát találjak, mert nem 1-2 hét bébicsőszködésről van szó.

A másik dolog, hogy (mivel tényleg szeretem a gyerekeket, hivatásomnak érzem ezt az egészet) vezetek egy klubot kistiniknek/gyerekeknek heti/kéthetenti rendszerességgel, és a suli mellett (mert egy erős gimnáziumba járok) ezt nem mindig tudom ezt úgy csinálni, ahogy kéne... mert ezekre az alkalmakra azért fel kell készülni. És most, nyáron pedig van időm felkészülni/mindent igényesen megtervezni, előkészíteni a terepet, hogy az minőségi legyen, stb.

Aztán voltam nem egy gyerektáborban segítőként is, vagy éppen szervezősegéd voltam.

Ezekért én nem kaptam pénzt, sőt a táborért még én fizettem, a szállás és a kaja miatt. De szeretem csinálni és szeretek adni a gyerekeknek, mert én is annyi sok szeretetet kaptam gyerekkoromban az ilyen táborokban és a szüleimtől... Erről még sokat tudnék áradozni, de most nem ez a lényeg.

Szóval én nem gondolnám, hogy lusta lennék, vagy ingyenélő, vagy nem tudom...

De akkor mégis miért kapom ezeket a negatív dolgokat, a lekezelő stílust?

Nem értem.

Szerintetek csak én értettem félre? Vagy tényleg ennyire gáz, ha 16 évesen nem dolgozom, a szó szoros értelmében, pénzért..?