Mit csináljak ha irigykedem a velem egykorúakra?

Egy dolgot sosem higgy el senkinek sem: "ez életük legszebb napja".

Hogy miért? Mert ma azzal a valakivel élte át ezt, de egy hónap múlva már mással fogja ezt kiírni. Tehát sokan egy csalfa, vak, cukormázas életben élnek, amit a többiek be is kajálnak, és emiatt depisek. Ne, ne tegyétek. Éljétek az életeteket, de ne egy álomvilágban.

Nem tűnt még fel, hogy a bejegyzések mindig a röhögésről, a vigyorról, a boldogságról szólnak? (Vagy a hatalmas egyéni, világgá kürtölt fájdalmakról.)

Szerinted mindig mindenki boldog, csak te nem? Ha józan ésszel végig gondolod, akkor belátod, hogy nem gondolhatod komolyan... Lehet hogy egésznap egymáshoz sem szóltak, de egy kép erejéig összeállt vigyorogva az a pár, hát mégiscsak nyaralnak. Te nem azt látod, hogy egésznap fasírtban sétáltak egymás mellett, hanem hogy milyen csodás helyen vannak, együtt, boldogan.

Ugyanez a gyermekszületés. "Életem legboldogabb napja". Ja, az enyém is az volt, főleg így visszatekintve, de a pillanatban, amikor az ember a kezében tartja a gyermekét nincs benne az a brutális fájdalom, amit előtte étlen-szomjan, kialvatlanul átélt anyuka és mellette a passzív elszenvedő apuka. A mosolyogva gagyarászó babavideó mellett sincs ott anyuka lebüfizett pólója és kialvatlan arca sosem. Az átsírt délutánon készült fotót sem teszik fel profilképnek, amikor kétségbeesésükben és kimerültségükben márcsak sírni tudnak.

A neten mindig a szépet, a tökéletességet tolják az ember arcába és ezzel pont azt érik el, hogy más kevesebbnek érzi magát. Én éppen ezért vagyok meglehetősen passzív felhasználó. Az élményeket magunknak szerezzük, nem másoknak.