Normális, ha utálom az olyan embereket, akik kérés nélkül is tanácsokat osztogatnak?

Jaj, hogy mennyi ilyen van... Nem elég a kötekedésük, flegmák is.

De megfigyeltem, hogy (általában) nem éppen a legsikeresebbek ilyenek.

Nem tanultam pszichológiát, de hobbiszinten érdekel a téma, és több közeli ismerősöm is van, aki így viselkedik. Szerintem van, amivel megelégednének (magukkal kapcsolatban), de ők azt képtelenek elérni tehetség és/vagy lehetőségek hiányában. Frusztráltak, és ezért kompenzálnak, éreztetik mással (inkább magukkal), hogy ők hű, de okosak, tanultak, sikeresek.

A lehetséges megoldás: okos enged, szamár szenved?

Normális, én sem bírom őket.

Viszont amire te gondolsz az részedről is baromság

Gyakran azzal érvelnek, hogy ők csak jót akarnak. Erre azzal szoktam válaszolni, hogy köszönöm szépen, felnőtt ember vagyok, és pontosan tudom, nekem mi a jó, továbbá nem kértem tanácsot. Ha tovább erőszakoskodnak, akkor elmondom nekik, hogy engem hagyjanak ki a saját tehetetlenségükből fakadó helfer-szindrómájukból és sepregessenek a saját házuk tájékán. Ha erre sem hagyják abba, akkor általában tükröt mutatok nekik. Például, nekiáll okoskodni az életem felett, hogy ezt, vagy azt, vagy amazt kéne csinálnom, mert mondjuk azzal több pénzt kereshetnék. És én is elkezdek neki visszamagyarázni, hogy ő mivel kereshetne több pénzt, erre hogyan lenne lehetősége. Ha mentegetőzni kezd, akkor vágd rá, hogy "ez csak kifogás", ha pedig azzal jön, hogy "most nem kell visszatámadni, csak jót akartam", akkor válaszolj úgy, hogy "én is csak jót akarok" :-D

Egyébként pedig nyugodtan megmondhatod nekik, hogy irritáló és szánalmas, hogy beleugatnak mások életébe. Ugyanakkor tudnod kell, nekik sajnos ez a szintjük, elég alacsony tudatszinten vannak, nyilván máshogy nem is tudnak "segíteni" senkinek, csak üres okoskodással, mert bármiféle érdemi segítségnyújtáshoz silányak és kevesek. Nekik nincs miből adniuk, nem igazán értékes tagjai az ilyenek a társadalomnak.

Ami ebben az egészben téged illet, fontos tudatosítanod, hogy az ő okoskodása csak az ő belső silány világának a kivetülése, és neked csak önmagaddal kell elszámolnod, nem neki. Azaz ha te jól érzed magad a bőrödben úgy, ahogy vagy, és elégedett vagy az életeddel, vagy azzal, amit csinálsz, akkor itt véget is ért a történet, reagálnod sem kell, had okoskodjon, vergődjön kedvére. Ha az arrogáns okoskodásban pedig van valami igazság, például tényleg lenne egy jobb lehetőséged, ami felé húz a szíved, akkor ismerd be elsősorban önmagadnak, hogy bár a stílus nem megfelelő, de a tartalmat a hasznodra fordíthatod. Pl. átgondolhatod, hogyan tovább.

Nekem mindkét szülőm ilyen volt, állandó üres okoskodás.

Csak primitív, buta ember osztja az észt kéretlenül, pedig pont neki nem kéne. Akiben van kicsi önreflexió is, az biztos, hogy először mindig kérdez a másiktól és érdekli a másik helyzete, mielőtt véleményt formálna, és amikor azt meg is teszi, tisztelettel és normálisan teszi.