Más is van aki szingliként érzi magát a legnyugodtabbnak, kiegyensúlyozottabbnak?

Nekem is jobb a szingliség. De szeretek egy-egy lánnyal beszélgetni, olyan távolságot megtartani ahol elvagyunk, találkozunk és átérzed, milyen lenne egy barátnő, de a rossz oldalait nem tapasztalod meg, amik egyébként előjönnének.

21F

Nő létemre jobban érzem magam egyedül. Pedig van férjem, felnőtt gyerekeim, de egészen őszintén mondom, hogy jobban érzem magam, amikor "muszáj vásárolni" felkiáltással elmegyek otthonról, és az első dolgom, hogy keresek egy kis parkot jó messze otthontól, és leülök egy padra, és fél órán át csak ücsörgök és élvezem a semmit. És azt kivánom, hogy bárcsak egyedül lennék és ne kellene a házimunkán gondolkodnom, vagy, hogy mi legyen az ebéd, ha a gyerekek jönnek. És majdnem sírok, amikor muszáj elindulnom, mert tudom, hogy a férjem hivogatni fog egy idő után, ha nem megyek haza. És utálom az ünnepeket, a saját házamban a nyüzsgést, a "tömeget". Alig várom, hogy elmenjenek.

Szeretem a férjem, a gyerekeimet is, de...........................

Szégyellem magam, de tényleg igy érzek. Annyira szeretnék egyedül lenni...!!!

Első hetekben-hónapokban még elhiszed, hogy ő az igazi, őnemolyanmintatöbbi, maga a megtestesült angyal, már te is elhiszed, hogy megfogtad vele azt a bizonyos lábat, aztán előjön a nő igazi énje…

Tyűű gyerekek, ennyi elég is volt!

Köszönöm

Én is ilyen vagyok.

Közben meg már ketyeg az óra is, neha megijeszt, hogy talan nem lesz gyerekem. Ugyanakkor erre a vilagra...a pusztuló termeszetbe, hogy azon agyaljon o is, vallaljon-e gyereket emiatt...

Neha jó lenne, ha valaki mellettem is kiallna, igy el vagyok nyomva. Anyamnak a tarsa ad igazat, stb.

Es nekem total erthetetlen egyik ismerosom, van gyerek, ferj volt, elmult 60, nem mutatos nő. Sokszor hárpia, a tesoja meseli, vele vagyok jóban...es akkoe jin egy pasi a kepbe, es kivirul, napozni kezd neki, mikozben szomszedjaban dolgozik....elmulik a rosszullete, es megse hazameg, hanem beül vele fagyizni...

#6

Gondolom, nekem cimezted a válaszodat, 4-es vagyok.

Nem, nem akarnék öngyilkos lenni. Élvezni szeretném az életet. EGYEDÜL. Gondolkodom rajta, hogy megkérem a családot, hogy engedjenek el nyaralni/vakációzni egy-két hónapra egyedül. Bérelnék valahol egy airbnb lakást, mondjuk Franciaországban vagy az olaszoknál. Aztán meglátjuk. Lehet, hogy jobban leszek és hiányoznak majd. Még csak 52 éves vagyok!

Mióta vége lett az első kapcsolatomnak, azóta kb. így gondolom. Néha mondjuk van egy ilyen kattanásom, hogy szeretnék magam mellé valakit, és magányosnak érzem magam, de aztán ez az érzés idővel elmúlik.

Mikor szakítottam a barátommal, eleinte persze rossz volt, de aztán konkrétan olyan boldognak és szabadnak éreztem magam, mint még soha azelőtt. A folytonos veszekedés, hibáztatás, alkalmazkodás, kb. nulla egyedül töltött szabadidő, mert ha épp nem találkoztunk, akkor besértődött ha 10 percig nem írtam vissza neki, besértődés ha a barátnőimmel mentem valahova, vagy éppen soha nem tudtam a barátnőimmel lenni, mert folyton vele voltam, hibáztatás ha nem akartam péntek délutántól vasárnap este kilencig nála lenni... hát, nem hiányzik. A kedvenceim még mindig azok a péntek esték, amiket egyedül tölthetek a hobbijaim társaságában arra gondolva, hogy másnap végre sehova se kell menni és otthon lehetek egész nap.

Ugyanakkor ott van bennem az is, hogy nem akarok egyedül megöregedni. Félek tőle. És félek attól is, hogy ki fogok futni az időből, és hogy meg fogom kapni évek múlva is, hogy ilyen fiatalon miért nincs senkim, mikor annyi lehetőségem lenne ismerkedni. De nem tudnám magam elképzelni még egy ilyen párkapcsolatban, ami kvázi csak tönkretesz lelkileg.