Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Mit tennétek ebben a helyzetben?

Mit tennétek ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés

Vidéki kisvárosban voltam bevásárolni, és vártam a buszomra a helyi pályaudvaron. Egy idős néni odajött hozzám, megkérdezte, hogy mennyit kell várnom, mondtam, hogy még fél órát. Megkért, hogy vigyázzak a csomagjára, amíg beugrik a boltba, azt mondta, hogy negyed óra és visszaér. De nem ért vissza, és közben megérkezett a buszom.


Nem ismerem a nénit, nem tudtam, melyik boltba ment be (három nagy és több pici bolt is van a pályaudvar mellett), döntenem kellett, hogy otthagyom a csomagját vagy lekésem a buszomat (a következő 1,5 óra múlva indult arra, amerre lakom).


Úgy döntöttem, hogy megvárom a nénit, ki tudja, mi történt, meg amúgy is, biztos vagyok benne, hogy ellopták volna a csomagját. Amikor végre hazaértem, anyukám teljesen kiakadt, mert hogy így nem tudott ebédet csinálni (ez szombaton volt), nagyon mérges volt, szerinte ott kellett volna hagynom a csomagot, mert nem az én gondom.


Szerintetek mit kellett volna tennem? Lehet, hogy a néni minden értéke a csomagjában volt, most tényleg ott kellett volna hagynom azért, hogy korábban legyen kész az ebéd??


(Amúgy próbáltam felhívni anyukámat, de ki volt kapcsolva a telefonja, így nem tudott róla, hogy késni fogok. Amikor megemlítettem neki, hogy amúgy igazán felhívhatott volna, ha ennyire aggódott, akkor még mérgesebb lett...)



2021. nov. 24. 10:26
1 2
 11/14 A kérdező kommentje:

"másra helyezni a felelősséget"


Miért, inkább várjak még egy-két órát a következő buszra? Nem egy random embernek adtam volna oda, ha nem ér vissza a néni még a következő buszig sem, hanem a pénztárnál, ahol szokott lenni ilyen talált tárgyas hely is. De szerencsére visszaért, úgyhogy nem kellett ilyen döntést hoznom.

2021. nov. 24. 12:22
 12/14 anonim ***** válasza:

ezért is írtam oda, hogy nem rossz értelemben gondoltam!

olvasd el az utolsó sort is hozzá

2021. nov. 24. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
100%

Én idősebb és tapasztaltabb vagyok, úgyhogy eleve nem vállaltam volna el.

Először is pont azért, ami nálad is történt: nem ér vissza időben az illető, nekem meg jön a buszom.

Másrészt, bár ebben az esetben ez nem volt reális veszély, de megtörténhet, hogy bűnözők szándékosan bíznak rád lopott holmit vagy kábítószert. Szóval olyat, amit ha rendőri ellenőrzésnél nálad találnak meg, hiába esküdözöl égre-földre, hogy nem a tiéd csak rád bízta egy idegen, legalábbis gyanúba keveredsz. Kinek hiányzik ez?


A te helyzetedben valószínűleg a forgalmi irodán leadtam volna azzal, hogy talált, gazdátlan holmi (már az első busz indulásánál). Akkor legalább nem lopják el. Ha ilyenre nincs lehetőség, ott hagytam volna.


Anyukád kiakadása nevetséges. Eszerint érted nem aggódott csak a kaja miatt. :-))))) Volt erről egy Markos-Nádas kabaré gyerekkoromban, hogy a kiskorú K. Erzsébetet leküldte anyukája kenyérért és borért a boltba. Erzsike két év (!) múlva ért haza. "És anyukád nem aggódott érted?" "De, anyu nagyon pipa volt, mert nem volt otthon bor."


Amúgy a néni nem százas, az biztos. Normális (nem demens) ember 30 éve se bízta volna a csomagját egy idegenre.

2021. nov. 24. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
Sajnos ilyen esetben szinte borítékolható, hogy nem fog visszaérni időre. Sokan hajlamosak alábecsülni különböző tevékenységek időszükségletét.
2021. nov. 25. 02:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!