Öngyilkosság megakadályozása - hősi tett vagy önzőség?

"K*rva jó hogy én nem rendelkezhetek a saját életemről szabadon, mert ebben a csökött szájbak*rt országban még megdögleni sincs joga az embernek"

Az öngyilkosságot, vagy annak kísérletét nem bünteti a törvény, tehát ezt akár úgy is értelmezhetjük, hogy van jogod "megdögleni", hogy a te szóhasználatoddal éljek. De ha ezt bárki észleli, neki kötelessége ebben megakadályozni.

"Jobb helyeken ha el akarsz patkolni akkor jelentkezhetsz eutanáziára"

Mielőtt téveszmékbe ringatnád magad, ki kell ábrándítsalak: azokon a "jobb helyeken" sem úgy működik a dokog hogy bemegy egy életunt hülyegyerek, mert dobta a csaja és csak úgy jelentkezik eutanáziára. Eutanáziához annak van joga, aki gyógyíthatatlan beteg és az állapota olyan mértékű testi szenvedést okoz, hogy az életben tartása csak megnyújtaná azt, de a felgyógyulásra nincs esély. Ilyen esetben is megkülönböztetünk aktív és passzív eutanáziát. Előbbi esetében infúzió, vagy injekció formájában kap a beteg olyan szert, ami szívmegállást okoz. Ilyen nagyon kevés országban van. A passzív eutanázia lényege pedig, hogy a betegnél leállítják a gyógyszerezést és lekapcsolják az életfunkciókat támogató gépekről, magyarul hagyják magától meghalni.

"itt meg még a sínről is leráncigálnak, nehogy idejekorán végetérhessen a kínlódásod."

A sínről mindenhol leráncigálnak.

Egyetlen ország sem támogatja, hogy valaki meghalhasson csak azért, mert szar az élete, dobta a csaja/pasija, mefutamodik az első kudarctól, gyáva, gyenge, úszik az önsajnálatban, stb.

"16-os válaszoló, én nem nevezném az öngyilkosságot 'méltó lezárásnak', csupán az emocionális mélyrepülés csúcspontjának tartom"

Itt talán még a magam számára sem fogalmaztam elég értherően. A lényeg az kett volna, hogy a gödörből ki lehet mászni, lehet még megtapaszralni az élet szép oldalát is, aminek lehetősége elvész az öngyilkossággal.

"ha hihetünk a növekvő tendenciának, rengeteg reményvesztett és elkeseredett ember ezt látja egyetlen kiútnak, azaz paradox módon valaki számára csak a halál jelent megváltást)."

Itt ngyon fontos kiemelni: attól, hogy sokan ezt látják wgywtlen megoldásnak, nem azt jelenti, hogy ez az egyetlen megoldás.

Fontos dolgot említesz, hiszen Magyarorazág mindig az élbolyba tartozott az öngyilkosságok számát illetően. 1989-ben világelsők voltunk.

Ez a statisztika sok dilogra világít rá, de kettőre nagyon:

1: A magyar lakosság mentális állapota katasztrofális, sokan az első kudarctól megroppannak, menekülnek.

2: A hazai mentálhigiénés szakemberek száma alacsony, ahogy a szakmai színvonaluk is.

A szociális hálón óriási lyukak tátonganak.

"És sajnos van olyan élethelyzet (példának okáért a család elveszítése egyedüli túlélőként) és az ebből eredő depresszív állapot, amely mentalitásból se túlképzett pszichiáterek, se csodanyugtatók nem fogják tudni kimozdítani a kilátástalan egyént, csak az önpusztítás végső stádiumaként funkcionáló öngyilkosság vethet véget a szenvedésüknek; legalábbis én így látom."

Ezzel abszolút nem értek egyet.

Hogy sokan a halálban látják erre a megoldást, az a társadalom borzalmas mentális állapotára vezethető vissza. De, ahogy erről már írtam, egyetlen megoldásnak látni a halált, nem azt jelenti, hogy valóban az az egyetlen megoldás.

Olyanról már hallottam hogy borderlineként kérhetsz eutanáziát bizonyos országokban, és jogosnak tartom mert ez így nem élet. Az a legrosszabb és legkezelhetetlenebb mentális betegség. Én aspergeres borderline vagyok, némi kényszerbetegséggel és depresszióval fűszerezve.

Szerintem az olyanokat meg kéne menteni, akik szerelmi bánat miatt akarnak azok lenni, vagy munkahely elvesztése, anyagi gondok miatt- szóval olyan dolgok miatt amik csak pillanatnyilag nagyon rosszak,?de később megváltozhatnak és lehet helyrejön az ember élete és egy nap azon kapja magát h már nem is fogja érdekelni h mi volt régen…

Viszont olyanokat nem menteném meg, akik egész életükben szenvednek, pl. gyerekkori traumák vagy veleszületett diagnózis(ok) miatt. Én például soha az életben nem éreztem boldogságot. Minden napom egy túlélés, az állapotomból fakadóan. Nem bírok leválni a számomra toxikus környezetről, hiába tudok mindent mit kéne tennem, nem bírok lépni, olyanok számomra, mint egy drog. Nos az ilyen embereket nem menteném meg.

És jöhettek azzal hogy teeeerápia, meg pszichomókus, pszichiáter, de beszélgetés önmagában semmin sem segít ha pontosan tudom mi az oka mindennek de nem vagyok képes lépni. Lassan 30 leszek. 3 év múlva. Én már mellettük fogom leélni az életemet. A gyógyszerek meg csak mesterségesen érnék el hogy jobb legyen nekem, az nem én lennék és nem akarok lemondani az autózás örömeiről, plusz azzal hogy autómmal segíthessem a családomat. Így maradok 100% terápia nélkül.

Jöhettek azzal is hogy a borderline 35 felett csillapodik. Egyrészt, nem minden esetben, másrészt nekem asperger is van, harmadrészt pedig én eldöntöttem hogy meg fogom ölni magam ha a szüleim egyszer már nem lesznek. Igen, róluk van szó.

Van egy párom is, aki nagyon tartósan van nekem de biztos túlteszi majd magát rajtam.

Szóval a terv az hogy egyenlőre életben maradok, mert mindennél jobban szeretem a szüleimet és nem akarok nekik ekkora szenvedést okozni. Csak én vagyok nekik, tudom mit hagynék hátra, kb élve eltemetném őket a döntésemmel. Gyereket nem vállalok mert az ok lenne arra hogy végig maradjak. Nagyon odafigyelek arra.

Aztán majd ha egyszer meghalnak, ami húzódhat még sokáig is, akkor meg fogom ölni magam. Én nem vagyok bátor ahhoz hogy tetőkről ugráljak vagy vonat/metró elé lépjek, szóval maradnak a gyógyszerek. Már tájékozódtam a megfelelő helyről, pontosan tudom a hatóanyag nevét, ami fájdalommentesen öl (már nehéz hozzáférni, és nem fogom leírni mi az, senki ne is írjon emiatt, mert nem válaszolok!!) Azt még nem tudom honnan fogom beszerezni, de ismerve magamat meg fogom oldani ha ennyire akarom. Fogok írni egy nagyon hosszú búcsúlevelet a páromnak, amiben felmentem őt mindenfajta lelki felelősség alól és megmondom neki hogy találjon egy normális nőt és remélem boldog lesz stb stb. Inkább nem lakáson fogom ezt csinálni mert ott megtalálhatnak, hanem el fogok menni több 100 kilométerre vidékre ahol semmi nincs (biztos láttatok már ilyen pusztás, erdős területeket, na arra gondolok) esetleg kocsiban fekve fogom megtenni, ugyanazen a területen. De az is lehet hogy lakásban fogom csinálni ha lesz biztonsági ajtóm, mert azt egy örökkévalóság mire feltörik :D

Mindegy, viszek magammal vodkát, üdítőt hogy meg tudjam inni- ebben is a könnyebb utat fogom választani, nehogy már töményen igyam- na meg persze a gyógyszereket. Jól leiszom magam, beveszem a gyógyszereket le fekszem a földre és meghalok. Csak pár óra kell ameddig magamra hagynak, fél nap már tuti siker.

Ha esetleg mégsem halnék, akkor tovább próbálkozok a fent módszerrel vagy kipufogógázzal , esetleg autóban való mérgesgáz keverésével, addig , ameddig el nem érem a célomat!

De az biztos hogy a szüleim halála után engem senki és semmi nem fog tudni már megállítani! Pszichiátriára csak egy ideig rakhatnak be aztán úgyis kezdeni fogom az egészet előlről, ameddig célt nem érek.

Addig lesz jóvilág a páromnak ameddig a szüleim élnek!

27/n

#23 Van ahol depresszió miatt "is kérhetsz eutanáziát, lévén az is gyógyíthatatlan betegségnek számít."

Gyanítom, miért gondolod ezt, de megint ki kell ábrándítsalak: Hollandiában sem engedélyezett az eutanázia. Javaslom a cikk FIGYELMES elolvasását!

[link]

"De tudom hogy itt Magyarországon szerintetek nincs depresszió, csak "hiszti" meg "önsajnáltatás" "

Ez egy értelmetlen általánosítás és két terület összemosása. A világon mindenhol vannak olyanok, akik így gondolkodnak a depresszióról, ahogy olyanok is, akik komolyan veszik. Hamar ítélkezel és általánosítasz, noha mindkettő alaptalan.

Ugyanakkor ki meg kell említeni azt is, hogy a depresszióval sokan szeretnek takarózni. Emiatt hajlamos sok ember ezt hisztinek és önsajnáltatásnak tekinteni.

"És ha valamit meg kell akadályozni törvénybe iktatva akkor ahhoz igenis nincs jogod, legalábbis nem teljesen."

Olyat a jog nem ismer, hogy "nem teljesen".

És a befejezett öngyilkosságok számát látva sajnos még az sem mondható, hogy ebben az országban lehetetlen meghalni.

Nincs lehetetlen. Csak nem mindegy hogy a halálért teszel meg mindent, vagy egy jobb életért.

27-es! Együttérzésem! Aspergeres ugyan nem vagyok, de a többi nagyjából stimmel! A legdurvább tényleg a borderline! Ezt csak az tudja, aki benne van! Ebben az állapotban élni nem lehet, csak túlélni! Én csak a családom jóindulatának köszönhetően vagyok még életben, de ugyanazt tervezem , amit te, csak még a módját nem tudom.

Kitartást!