Leírnád itt a legnagyobb titkodat név nélkül?

12

Nem a te hibád!

Elég elcseszett gyerekkorom és kamaszkorom volt, nem voltak emberi kapcsolataim vagy barátaim.

Emiatt kínosan sokáig voltak képzeletbeli barátaim, különböző történeteket találtam ki velük, utazásokat, kalandokat, hasonlókat. Volt hogy több órán keresztül is ezekről fantáziáltam, "beszélgettem" velük. Tudtam már akkor is hogy ez nem valóságos, hangosan sosem szóltam hozzájuk, tehát a realitásérzékelésem a helyén volt. Csak baromi magányos voltam, és így pótoltam az emberi kontaktot.

Még manapság, felnőttként is megesik hogy stresszes időszakban elképzelem hogy beszélgetek velük, felvidítanak, megdícsérnek, ilyesmik. De már nem életvitelszerüen csinálom, hanem nagy ritkán ha ténylegesen mélyponton vagyok.

Tudom persze hogy erről a szokásomról nem tehetek, de kínosnak és valahol szánalmasnak is tartom, ezért senki sem tud róla. Mert hát na, a legtöbben gyerekkorban kinövik ezt, nem igazán hallottam még olyan emberekről akiket felnőttkorukig végigkísért volna.