Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Tegyek ellene feljelentést?

Tegyek ellene feljelentést?

Figyelt kérdés

Nem tudom jó kategóriába írtam-e, de legfeljebb majd átrakják.. szóval a sztori röviden: van egy lány, aki tetszett, de újabban mindig tiltogatott meg ignorált, Újév előtt felkerestük egymást, azóta egészen szombatig jóba voltunk, akkor összeveszett velem, hogy nem akar semmit tőlem, holott december végén ő mászott rám a boltban is. Na mind1, hétfőn elhordott Messengeren minden szarnak, soha nem akar látni, stb stb, 19,5 perc alatt 81 bzdmegot számoltam össze a mondanivalójában, a többi hasonlóan kedves szavat már meg sem számoltam.

Adtam neki még 1,5 éve KÖLCSÖNBE egy notebookot, hogy tudjon róla dolgozni, úgy voltam vele, hogy aki így beszél velem, annál nem parkoltatom tovább. Azt mondta hangüzenetben, ezek mind meg is vannak, hogy már nincs meg, mert oda adta valakinek, aki nem adta vissza, pár perccel később pedig azt mondta, hogy megvan, de nyeljem be, nem kapom vissza sosem. Ez 2 éve 100.000 ft volt, szóval nem egy hű de drága gép, de akkor is.. Múlt héten kért 30.000 ftot, mert annyi pénz nem volt hogy ruhát vegyen (tavaly május óta 1 napot nem dolgozott), ezt oda is adtam neki, amiből egy 10est szombaton visszaadott, oda akart adni még egy 10-est, de mondtam hogy ne, majd máskor, maradjon valami pénze. Aztán vasárnap hajnalban összeveszett velem, én higgadtan, normálisan válaszoltam, de elhordott mindennek, arra se fogható hogy részeg volt mert nem.


Szóval úgy döntöttem, hogy ezt már nem szeretném ennyiben hagyni, mert ez nem az első eset volt. Viszont: nyáron egyszer nagyon felidegesített, és lefújtam paprikasprével. Ekkor ő engem nem jelentett fel, pedig ezért megtehette volna. Ti mit tennétek a helyemben? Úgy vagyok vele, hogy eddig is elég nagyvonalú voltam vele, az elmúlt pár évben, mentünk ide-oda, persze mindig én álltam mert szinte sose dolgozott semmit. Ez már nem lenne akkor nagy veszteség az eddigiek mellett, de visszahallgatva, amiket mondott nekem, nagyon nem szeretném hogy még ezek után is ilyen jól járjon. Vagy hogy eladja a gépet és az árán meg piákat vegyen.


jan. 17. 12:03
1 2
 11/13 Noren1989 ***** válasza:
47%

"Nem vagyunk cigànyok"

Xd

jan. 18. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 A kérdező kommentje:
Amúgy nagyon úgy áll a helyzet, hogy nem jelentem fel. Nem akarok segget csinálni a számból, volt hogy szó volt köztünk róla,(én mondtam) hogy mennyire undorító, amikor mondjuk egy válásnál azok, akik eddig szerették egymást milyen undorító, gusztustalan dolgokat engednek meg maguknak, csak hogy minél jobban a másik alá tegyenek. Ennél különb akarok lenni, még akkor is ha nagyon megérdemelné szerintem hogy végre koppanjon egyet. Úgy döntöttem, hogy normálisan írok neki hétközben egy smst, hogy azért azzal a géppel pénzt keresett, nem is keveset, örülnék, ha lenne benne ennyi, hogy visszaszolgáltatja nekem, stb.. vagy várok egy kicsit, amíg magától fog keresni, mint ahogy tette eddig is mindig ha tiltott, és hátha magától jobb belátásra tér. Kiemeltem a kérdést, mert várok még javaslatokat, hogy hogyan tudnám ezt e lehető legnormálisabban rendezni, lehetőleg úgy, hogy az eddigi elköltött milliókon kívül legalább ez a gép visszakerüljön, és ne is utáltassam meg magam.
jan. 20. 14:31
 13/13 anonim ***** válasza:

Nézd, nem a bőre teszi a cigányt.

Tiltsd le a csajt, ne keresd többet. A pénzednek annyi, ha basztatod majd legfeljebb elveret a legújabb kanjaival. Hidd el, ebből neked semmi jó nem származhat. Mivel a hangüzenetek kb semmit nem jelentenek, a kölcsönökről nincs elismervényetek, gyakorlatilag ajándékba adtad neki.

Profitálhatsz a sztoriból, ha többet az ilyennel szóba sem állsz.

jan. 28. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!