Hova lett a művészi énem?

Körülbelül 13-14 éves koromig művészléleknem éreztem magamat.

Sokat fotóztam, imádtam a virágokat, szerettem rajzolni, minden emberben láttam valamilyen szép jellemvonást (akár a kisugárzását, akár egy arckifejezését, akár egy mozdulatát...stb) és persze erősen vonzottak a SZÉP tárgyak.

Tetszett a természet különösebb jelenségei, vagy csak egyszerűen a ropogó tűz, ropogó falevél hangja, vagy a gallyon való járkálás reccsenő hangja. Tetszett a kopott, régi stílusú, konzervatív tárgyak is, és rengeteg minden...

Órákig tudtam elmélkedni egy festményben, egy képben, sőt... napokig, vagy akár hónapokig is.

Szerettem nagyon sok mindent, ami művészi jelenség volt. Legalább is szerintem ezek azok + romantikus jegyek is.

Még egy festékpaca láttán is annyira eltudtam mélyedni.

Most 19 éves vagyok (lány/nő) és a fent leírtakból, körülbelül már semmi sem igaz rám.

Ha meglátok egy 2festékpacát" amit az emberek művészi festménynek neveznék, azt gondolom, hogy mi ez a sz*r ?!

És megyek tovább....

Régen az abstract művészet is nagyon vonzott, de már az se... Talán van pár festmény ami tetszik és abstract, de köti le már a figyelmemet, csak maximum ránézek és tetszik.

Rajzolásért se vagyok nagyon oda. Ez körülbelül pár hónapja halt meg bennem, hogy a rajz se egy túl hasznos a számomra és ha lehet kerülöm azt, hogy rajzolnom kelhessen.

A fotózás az olyanná vállt, hogy ha van hozzá kedvem, akkor fotózok 1-2 óráig max (évente 2 nap kb.) és ennyi.

Régen más szemmel láttam a világot fotózás terén, de már annyira nem látom másként.

Annyi mindenben láttam a művészetet, a finomságot, a romantikát, de egyszerűen kezd bennem eltűnni vagy csak elveszni?!...Én nem is tudom már melyik, de egyre kevésbé érdekelnek. Valahogy az agyam arra is kezd át állni, hogy ami tényleg igazán hasznos (pl: könyvelés, másoknak való segítség a mai informatika területén...) sokkal hasznosabb, mint ezek. Miért érezhetem ezt?

Vagy csak szimplán elhanyagoltak volna a szüleim?

Egész életemben szerettem dekorálni, csinosítgatni a lakást, szerettem ha minden szép körülöttem. Egy kész harc az életem... elmentem dekoratőrnek, de ott is hagytam, túl művészi volt, bezzeg ha 6 évvel ezelőtt mentem volna el ennek, biztosan jobban ment volna és végig tudtam volna csinálni, mert voltam hozzá elég művészi, de mára már körülbelül kicsit vagyok az... Ott is hagytam ezt a szakot fél év után, már egészen más, logikai szakmával foglalkozom.

Szerintetek velem van a baj? Vagy csak egész életemben hittem magamról valamit, ami később derült ki, hogy nem is én vagyok? Vagy elhanyagoltak és ez lett a következménye? ... :-S (mert én szerintem el lettem hanyagolva eléggé...)

Köszönöm előre is!