Másnak is ilyen szerencsétlen az élete?

Az utóbbi 2-3 évben annyira szerencsétlenül alakul minden a párommal az életünkben, hogy lassan úgy érzem magam, mintha az egész csak egy rémálom lenne. Végigtanultuk az eddigi életünket, mindketten diplomás fiatalok vagyunk, akik teli reményekkel és reálisnak hitt tervekkel végezték el az egyetemet. Én jobbmódú családból jövök, ezért a család támogatására is számítottam, de már az egyetem alatt "hoppon maradtam" etéren.

Mi csak szerettünk volna egy normálisan fizető munkát a szakmánkban, külön életet a szülőktől (mivel egyikükkel sem valami jó a viszony), még ha albérletben is... később láttuk, hogy Magyarországon ez megvalósíthatatlan, ezért külföld felé vettük az irányt. A párom már 1,5 éve dolgozik a szakmáján kívül egy elég alja helyen, én 4 hónapja próbálok elhelyezkedni szakmán belül (itthon) és szakmán kívül (elsősorban külföldön) sikertelenül. A párom fizetéséből élünk, amiből félretenni sem tudunk hónapok óta. Mindennek tetejébe még a szüleimtől is el kell költöznöm, mivel a testvérem a szüleim nyakába vállalta a gyereket, a szüleim már a testvérem és párja segítésében is kimerülnek, én már csak púp vagyok a hátukon és ezt a tudtomra is adják. Szóval albérletbe kell költöznünk a párommal állás és elegendő megtakarítás nélkül. Már ez önmagában elég nagy pofon volt, hisz még 1 évet maradtunk volna, hogy én is elhelyezkedjek és legyen megtakarításom. De minden a lehető legrosszabbul alakul.

A párom néhány hete az új szakmában, amit kb. 2 éve tanul, próbál elhelyezkedni legalább gyakornokként, hogy el tudjunk költözni (nagyvárosba mennénk a karrier- és továbbképzési lehetőségek miatt), de mindenhonnan csak a flegma visszautasítást kapja. Volt olyan (külföldön!), ahol még az is baj volt, hogy nem fogyatékos...

Emellett a párom tanulmányainak egy része félbe lett hagyva, ezért most úgy döntött, mivel ez úgyis az új szakmához kötődik, visszamenne az egyetemre, hogy legyen végzettsége is a szakmában. Azt hittük, februárban el is kezdheti a képzést, és legalább az ő élete elindul valamerre, de ma kiderült, hogy 1 évet csúszna a magyar pocsék felvételi rendszer miatt, és csak 2,5-3 év múlva lenne meg a végzettsége a 1,5 év helyett. Nagyon rosszul érintett a hír, így valószínűleg sosem lesz papírja a szakmáról és félek, hogy gyakornoki helyet sem fog így találni. A saját karrierről meg már le is mondtam, örülök, ha kimehetek külföldre krumplit sütni, a kiköltözésről pedig már beszélni sem merek. Annyira félresikerül minden, amit terveztünk, se állás, se tanulási lehetőség, se pénz, se támogatás (főleg családira értem). Kész csalódás az életem, pedig még igazán el sem kezdtem élni. Másnak is ennyirenem jön össze semmi? Más is ilyen szerencsétlen az életben, hogy diplomával, tanulni akarással és ambíciókkal csak odáig jut az életben, hogy öregkoráig aljamunkákat végezhet külföldön, hogy egyáltalán enni tudjon? Mert mi egy kinti fizetésből már lassan másra sem költünk, és úgy tűnik, ez a jövőben csak romlani fog.