Félelem a gyerekkor végétől, mit tegyek?

Szia! Én is átestem ezen, az én szüleim is elváltak, sőt, az egyik meg is halt, szétesett a családom kicsi koromban stb. Szegények is voltunk, kevés szeretetet kaptam.

Sok társamra irigykedtem, hogy nekik milyen jó. Abba szoktam bele, hogy mindenkinek megvan mindene, nekem meg soha semmi. Szeptemberben utáltam, amikor a tanárok végigkérdezték az osztályt, ki hol volt nyáron, és én ott égtem, hogy sehol... Senkinek nem kívánom ezt a sok sz@rt.

Bár én a tanulásba menekültem, egyetemre mentem, nemsokára elvégzem. Itt viszont teljesen más az életem, új lappal indultam, senki nem ismert. Sok barátom lett, sokan szeretnek, jól is tanulok, elfogadnak, ezért jól érzem magam. A cél az életem, hogy munkám legyen és családom (és még egyéb más is), és ennek fényében a gyerekkor inkább egy távoli rossz emléknek tűnik. Ha van valami, amit rendszeresen csinálsz, amit el akarsz érni, akkor új dolgokon kezd majd el kattogni az agyad, és nem fogsz már (annyira) a gyerekkori családi idill iránt vágyódni.

Illetve igen, csak más formában. Pl. én megismertem a barátnőmet, és pl. az egyik célomnak azt tartom, hogy majd a gyerekeim ne olyan sz@rban nőjenek fel, mint én. Ők majd megkapnak mindent, megyünk majd mindenhová nyáron :D Legalábbis remélem. De még ha szegények leszünk is, az sem baj, de soha nem fogom annak kitenni őket, hogy ne szeretetben, biztonságban nőjenek fel, egy szülővel... Soha nem fogok előttük veszekedni, ordítani. És ha majd látom, hogy tök jól érzik magukat, akkor büszke leszek.

Pl. emlékszem még a régi-régi karácsonyokra, amikor a családom még együtt volt. Ma a karácsonyaim inkább szürkék, semmilyenek, de ha a gyerekeimnek megadom azt a tök jó családi érzést, akkor én is újra meg fogom érezni a karácsony igazi hangulatát. Érted, mire gondolok?

Küzdj és bízva bízzál :D