Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Bunkóság volna ezt visszakérde...

Bunkóság volna ezt visszakérdezni tőle? (bővebben lent)

Figyelt kérdés
Az egész úgy kezdődött, hogy volt egy lány, akik tetszett, és én mindig segítettem neki, próbáltam vele beszélgetni meg közeledni hozzá. Megpróbáltam elhívni is délután, hogy ketten együtt lehessünk és elmondhassam neki, mit érzek iránta. De az elsőt lemondta, a másodiknál megbeszéltük, hogy szól, ha rá ér. Ez volt lassan 6 hete de azóta sem szólt, és nem tudom elképzelni, hogy azóta nem ért rá egyszer sem, főleg annak függvényében, hogy mikor beszélgettünk, nem egyszer eltűnt ilyen 2-3 órákra face-ről, és mondta, hogy bocsi összefutottam egy ismerősömmel. Innentől kezdve nem tudom elképzelni, hogy ha akarna, ne tudott volna egy kis időt szakítani rám. Vagy lehet, hogy csak szimplán nem méltóztat válaszra. Vagy elfelejtette, bár ő nem az a típus. Meg még kétszer megkérdeztem tőle, hogy nagyon siet e (suli után voltunk már) haza és vagy valahová. Mindig azt mondta, hogy igen, csak kicsit hosszabban kifejtve, de egyszer sem kérdezett vissza, hogy miért kérdem. Vagy egyértelmű neki és nem kérdez vissza emiatt vagy csak nem érdeklem és ezért nem kérdez vissza, vagy neki nem egyértelmű de nem is érdekli. És ha nem írok rá vagy nem megyek oda hozzá beszélgetni, akkor kb. le sem szar. Nem keresi a társaságomat. Semennyire sem. De egy másik srác társaságát igen. Folyamatosan. Valami baja van, nem odajönne hozzám, aki 2-3 székkel mellette ülök, neem, elmegy az osztály túlsó oldalába hozzá, meg suli után megvárják egymást meg ilyenek. És ami igazából a bunkóság volna, hogy ha akarna tőlem segítséget kérni, mert mindig segítettem neki, akkor bunkóság volna neki azt válaszolni, hogy (most mondok egy random nevet) Sanyi nem tud segíteni neked? Mert Sanyinak hívják azt a srácot (nem annak hívják, csak egy random név). Nagyon bunkónak tűnnék? Alapvetően egy rendes fiúnak tartom magam, de ez most nagyon rosszul esik nekem. Még csak esélyt sem adott és mindig mások után ment, és nem érzem azt, hogy segíteni akarnék neki.

2015. márc. 5. 05:54
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Bocs, de nyilvánvalóan nem tetszel neki.
2015. márc. 5. 06:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
86%
Nem tetszek neki. És ha nem tetszel neki, akkor miért adjon neked egy esélyt?
2015. márc. 5. 06:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
86%
Üvölt róla, hogy nem érdekled, próbáld kerülni téged, hogy ne loholj már utána és nehogy félreérts akármit. Hagyd már békén szegényt.
2015. márc. 5. 07:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
86%

*próbál

A bunkózással meg magadat járatod csak le amúgy. Nem fogom fel, miért nem lehet normálisan viselkedni azzal, aki elutasít, ha egyszerűen nem tetszel neki, az élet ilyen.

2015. márc. 5. 07:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim válasza:
100%
Szerintem o nem ugy érez irántad mint te o iránta. Tudom hogy nehéz ezt így elfogadni,mert én is voltam ilyen helyzetben. Meg az igaz,hogy normálisan kell viselkedned,meg hogy a bosszuállás sosem jo,de viszont megértem azt is,hogy szarul esik a visszautasítás. De ha tovább filozol rajta,akkor azzal csak magadnak ártasz. Hidd el hogyha rendes fiu vagy,akkor elobb utobb majd nekedis szerencséd lesz,és lesz egy olyan lány aki majd viszonozza a szerelmedet:P
2015. márc. 5. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
Nevezettek régimódinak, de ha nekem nem tetszene valaki és ő folyton próbálkozna, én nem küldenék magamról még véletlenül sem képeket, nem puszival köszönnék el tőle, nem beszélném meg vele, hogy járjunk együtt kondizni, nem mosolyodnék el mindig mikor rám néz stb. Ezzel nem hárítani akarok, hogy ne én legyek a hibás, csak akkor ezeket nem értem. De már a kérdésem feltétele előtt eldöntöttem, hogy nem fogok utána loholni, de ezek után még biztosabbá vált. És bunkó sem leszek vele, de ha elkezdene hozzám jönni, hogy jaj de szomorú mert nem lett köztük semmi vagy szétmentek, én szólni fogok neki a lehető legnormálisabb módon, hogy ne hozzám jöjjön, bármennyire is bunkónak fog nézni ettől.
2015. márc. 5. 15:53

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!