Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Annyira kilátástalannak látom...

Annyira kilátástalannak látom a helyzetem. Tudnátok biztató szavakat adni, amivel ki lehetne jönni a gödörből?

Figyelt kérdés

A legjobb az öngyilkosság lenne. Ebből az okból most gondolok erre először. Végiggüriztem eddig az életem - jó képességeim vannak, diplomáztam, konferenciákra jártam, országos második lettem versenyen - előtte is mindig jártam versenyekre, anno az osztályért is mindig bevállaltam valamit, csoportvezető is voltam. Van két nyelvvizsgám és három nyelven tudok.

Elindulni az életben...

Miután egy évig hiába kerestem állást, most egy gyorsétterembe vettek fel, havi 65-ért, teljes munkaidőre. Más végiglébecolta a középiskolát, okj-t végzett, egy hónapig keresett munkát, első helyre felvették, kétszer annyit keres, mint én (konkrétan van ilyen ismerősöm).

A volt osztálytársaim fele már házas, nekem egy rendes kapcsolatom sincs. 4 hónapja van újra valakim. Egy hónapja távkapcsolatban vagyunk. Még soha senki nem bánt úgy velem, mint ő, őrá tényleg érdemes lenne várni. Ki is tudtam volna hozzá menni, az is megoldható lett volna, hogy két hetente lássuk egymást, de azt mondta ne menjek, nagyon sok a dolga - tényleg. Ha minden jól megy, akkor áprilisban jön Magyarországra (még egy hónap múlva!). Nagyon nehéz kibírni.

Elköltözni itthonról: nagyon kezd megromlani a szüleimmel a kapcsolatom. 5 évesként kezelnek, amit nagyon nehezen tudok már elviselni. Ha tudnék, jövő héten már költöznék máshová, de albérletet sem egyszerű találni.

Szóval ez a része valahogy nagyon nem akar menni.

Mellette van egy barátnőm - tényleg mindig mindenben mellettem áll -, de most készül az esküvőjére - megérdemlik, sokat vártak rá -, ugyanolyan végzettségünk van, a szülei berakták egy helyre: semmit nem csinálhat, az a dolga egy évig a munkahelyén, hogy tanul az irodában és háromszor annyit keres, mint én. Most még egy lakást is a feneke alá raknak. (Engem nem tudnak berakni a szüleim.)

Bátyám mindent megkapott, ami az élethez kell. Én semmi használhatót nem kaptam. Ő szintén ellébecolta az egész sulit, be sem fejezte, de mindent megkapott és nagyon jól keres.

Tudom, ne másokhoz mérjem magam, de valahogy nagyon igazságtalannak érzem.

Tudnátok mondani egy pár jó szót, hogy jobb kedvem legyen vagy hogyan lehetne kijönni ebből a helyzetből?

Nagyon belefáradtam már a munkakeresésbe is, lakáskeresésbe is. A legjobb lenne elvégezne még egy sulit - egy normálisat, már tudatosan is építeném a munkalehetőségeket -, de mire elvégzem 28 éves leszek, lesz 1,5 millió adósságom - annyi a tandíj -, saját család meg még sehol (nő vagyok).



2015. márc. 13. 20:31
 1/8 A kérdező kommentje:
Nem látom azt, hogy hogyan lehetne ebből kijutni.
2015. márc. 13. 20:34
 2/8 anonim ***** válasza:
39%
te hülye vagy. van kapcsolatod, és még itt sajnáltatod magad...
2015. márc. 13. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem itt már meg van a válasz, kérdező. Elköltözés külföldre. Ott jobban tmfizetik az iskolázott embereket mint te. Itt semmibe sem veszik. Nemegyszer láttam hajléktalant akinek diplomája van.
2015. márc. 13. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

Sokkal rosszabb is lehetne a helyzeted, én nem látom annyira kilátástalannak. Másnak van, hogy egy nem kívánt terhesség is becsúszik, csak hogy egy példát említsek.

Szerintem egy hónapot nem nehéz kibírni a párod nélkül. Legyél türelmes, mindig lesznek olyan emberek, akiknek jobb meg szebb az életük, van egy ilyen mondás, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb. Szóval egyelőre próbáld beérni azzal, amid van, és örülj neki, hogy legalább egy ilyen munkád van, ennyivel kevesebb ideig kell otthon lenned. Én így fogom fel a dolgokat, keresd a jót midnenben. Még bármi lehetséges a számodra, egészséges vagy, van munkád, és van aki szeret. Szerintem nem annyira kilátástalan a helyzeted :)

2015. márc. 13. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
Milyen diplomád van, milyen nyelveken beszélsz milyen szinten?
2015. márc. 13. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:

TTK-s diploma, BSc, angolul és olaszul középszinten, latinul szintén.

Az egy nagy bajom, hogy sok felesleges dolgot tanultam, ami helyett lehetett volna sokkal értelmesebb dolgokat is tanulni. Az olaszt és a latint

2015. márc. 13. 21:03
 7/8 A kérdező kommentje:

NEM én választottam, kötelező volt azt tanulni, mert olyan suliba írattak a szüleim! Az angolt önszorgalomból tanultam, saját pénzemen.

(előbb elküldte a választ, mint szerettem volna.)

2015. márc. 13. 21:04
 8/8 anonim ***** válasza:

A latin es az olasz nem folosleges, ne hidd, pont ez tesz kulonlegesse es ertekesse h beszelsz olyan nyelven amit keves ember tud. Az angol hasznos de szinte mindenki tud. Szerintem menj kulfoldre a baratodhoz es ott talalnal egy meltobb munkat hiszen van diplomad, es egyutt lehetnetek (bar egy honap tavolsag azert nem olyan sok.

Sok sikert!

2015. márc. 14. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!