Normális, ha az a vágyam, hogy híres legyek?

Normális, a fiatalok többsége, modell vagy a zeneipar üdvöskéje akar lenni.

Én is, az osztályáraim is, és a barátaim is. Együtt képzeltünk el egy világot, ahol mi vagyunk a sztárok és nélkülünk nincs élet, mert annyira számítunk. Mi is megterveztük az utunkat Hollywoodba.

Szerintem aki nem tud még mit kezdeni az életével, azok kb erről álmodoznak, mert ezzel van közvetlen kapcsolata a társadalomnak és aki felküzdi magát az ott él a köztudatban. Mindenesetre erről a régi motoros, szerencse lovag úttól én óvva intenélek, a 80-as években még lehettél volna díva így, de ma már akkora a verseny, hogy a tehetségeket már kiskamasz korukba kiválogatják és erre képezik (lásd Disney)

A zene nem véletlen ipar. Több benne a percíz tervezés mint a művészet. És ezt a keserű pirulát le kell nyelned! Nem annyira romantikus a zeneipar sem, és nem feltétlen teszi boldoggá az embert, ha parancsszóra kell az ihletnek jönnie, hogy versenybe maradj.

Sok sikert!

Azért mert híres leszel az nem fog semmi plusz adni az életedben. Nincs bajom a híres emberekkel, van ismerősöm aki volt már címlapján, de ettől nem leszel plusz ember. Az a baj hogy sokan azt hiszik hogy akkor ők világsztárokká váltak, meg ők sz*rták a spanyol viaszt mert mindenki ismeri őket. Közbe meg ránézek a szüleimre és olyan jó érzés hogy ilyen egyszerű emberek, mert ha azt mondom nekik pl hogy brad pitt, akkor fogalmuk sincs hogy miről beszélek.

Lehet hogy pár száz vagy ezer ember ismerni fogja a neved, attól még ugyanúgy fogod magad érezni a bőrödben, és attól több milliárd embernek se fogsz semmit jelenteni, mint ahogy most sem. Mi is csak egyek vagyunk a majdnem 8 milliárd közül. Ugyanannyit ér az életünk mint pl egy bennszülött afrikai nőnek, vagy egy kínában tanuló kisdiáknak. A külsőségekről már nem is beszélek... bőr alatt mindenki egyforma.