Mennyire vagy megelégedve az életeddel?

Félig-meddig. A kisfiamra büszke vagyok, a házasságomra sajnos nem. Szeretnék még igaz, jó barátokat találni, mert az eddigiek sajnos elpárologtak ilyen-olyan okokból.

37/F

"Mennyire vagy megelégedve az életeddel?"

Semennyire, csak vergődés az egész.

"Mi az amit elértél és büszke vagy rá és mi az amit szeretnél még, illetve mi az ami motivál/motivált az elérésében?"

Semmi.

"Ha sikertelennek érzed magad azt is meghallgatnám, miért és miért nem tudsz alakítani rajta?"

Mert hiába próbáltam lépni, alakítani, valami mindig pofán csapott. Most kezdek beletörődni, hogy szar, és felesleges kapálózni, az csak arra elég, hogy fostengerbe még jobban elsüllyedjek. Csinálgatok valamit, amit elvárnak. De sok örömömet nem lelem benne. Céljaimról mikor kérdeznek, akkor valamit mindig mondok, ezzel palástolva a motiválatlanságom.

Fentiekhez, a koromat, és a nememet se vállalom.

Abszolút megvagyok. Jó munkahelyem van felelősségteljes beosztással, jó fizetéssel. Van egy lakásom, ami még hiteles ugyan, de a sajátomnak érzem. Egy macskám, szerető családom és párom. Mostanában azt érzem bejött az élet. Csak nehogy egyszer koppanjak. Mitől lenne mégjobb?

Ha elfogyna a hitelem és több pénz jutna még most utazásra, világlátásra még mielőtt családot alapítanánk.

Nem akarok gyereket, párt igen, de nem mindenáron. Inkább saját lakást szeretnék, vagy egy házat, ahol nyugodtan élhetek egy normális környéken.

Sajnos be kellett látnom, hogy ha nem vagyok olimpikon vagy atomfizikus, nem élhetek Amerikában, pedig ez a nagy álmom.

Büszke vagyok arra, hogy nem szültem gyereket és nem vagyok túl a sokadik rossz kapcsolaton, nem segélyen tengődök és nem vagyok egy pasi utánfutója.

Amit szeretnék és ami motivál:

nyelvet tanulni, találni egy jó munkahelyet angol anyanyelvű országban, és normális színvonalon élni egy nyugodt életet.

Én teljesen meg vagyok elégedve (persze vannak célok még, ami elérésre vár), a zene, zenélés motivált mindig is.

30/F

Meg is vagyok vele elégedve és folyamatosan dolgozom is azért, hogy még jobb legyen.

Mindent, amit valaha elértem, magam értem el, szóval abszolút büszke is vagyok ezekre a sikerekre. Középiskola után minden kapcsolatot megszakítva elköltöztem a bántalmazó családomtól, és bár az azt követő néhány év nagyon kemény volt (esti egyetem, mellette szinte folyamatosan mindenféle diákmunka és diákhitel, nyomorgás nyolcadmagammal társbérletben, nyelvtanulás, még az alvás is luxus volt, nemhogy a szórakozás), de a kitartás meghozta a gyümülcsét. Sikerült egy jó pályára lépnem, építem a karrierem (sok szintet megléptem amióta elkezdtem, de megvan a cél, ahová fejlődök), végigcsináltam egy önismereti terápiát, megszabadultam a múltbéli traumáimtól, amiből nem volt kevés.

Jelenleg egy olyan országban élek, amit imádok, rengeteget utazom (mindig is ez volt az álom, most már megtehetem és a legnagyobb hobbim), boldog házasságban élek (gyerek nincs, nem is lesz, nem akar egyikünk sem), vannak olyan barátaim, akikre bármikor számíthatok, sorolhatnám. Éles a kontraszt aközött, hogy honnan jöttem és hol vagyok, az egyszer biztos :)

Tizes skálán kettő.

Jó szakmám van. Orvos vagyok van hatmilla megtakarìtásom. A családom többé kevésbé normális. És ennyi volt a pozitívum. A jövőben szeretnék venni magamnak egy háziorvosi praxist valahol Balaton északi part, vagy Veszprém környékén. Ezen kívül lehetőségem volt sokat utazni.

Miért érzem magam sikertelennek? Sajnos eddigi életemben alig volt szerencsém/sikerem a nőknél. Sajnos nagyon kisfiús arcom van melyen a borosta sem segít, ehhez jön egy 170 cm magasság és vékony alkat, plussz romantikus, idealista, félénkebb jellem. A hölgyek sajnos emberszámba sem vesznek. Nem vagyok szűz de nagyon-nagyon magányos vagyok és semmi értelmét nem látom az életnek, azt leszámítva, hogy lehet, hogy pár embernek tudok segíteni. A szakmámat legalább szeretem. Szeretnék családot. Aranyos felesèget, három gyereket, de egyre kevesebb esélyt látok rá.

Most kb annyi ötletem van, hogy elkezdek otthon erősíteni, kicsit jobb testalkatra szert tenni. Sajna az arcomon ez nem sokat változtat. Lassan 28 vagyok és elkérték a személyimet, amikor sört vettem.

Gyakran jut eszembe öngyilkosság, két évig pszichoterápiára is jártam, SSRI-t is szedtem egyik sem hssznált túl sokat. Egyedül semmit nem ér az élet.

5-ös. Veled vagy valami nagy baj van vagy csak csupa rossz példát láttál,hogy a gyereket tehernek,a feleség-szerepet pedig utánfutózásnak látod. Próbálj máshogyan is látni,nehogy megleseredett öregasszony legyél,aki későn kapcsol. Hidd el,mindenki megbánja egyszer,még ha nem is ismeri be. És nem beszólásból írom!

Nos,34 leszek,nő,10 éve élek párkapcsolatban és van egy 3 éves gyerekünk :). Eddig csupa heppi :D. 5éve külföldön vagyok,ahol csupa jóindulatból csesznek munkát biztosítani. Nem nyomorgunk,de az egy fizu kezd kevésnek bizonyulni és nagyon idegesít,hogy egy baromi nagy lyuk van az önéletrajzomban. Voltak kemány depis időszakjaim,de a párom és a futás mindig! kihúztak belőle :) Igazából ha nem lennék sportfüggő,ami egy bazi nagy endorfinbomba minden nap,már bekattantam volna. Tehát van,amivel meg vagyok elégedve és van,ami nem tetszik. Azt viszont tudom,hogy jelenleg mindent megtettünk,hogy a jövőnk és főleg a gyerek jövője biztosítva legyen. Innentől már csak a szerencsében bízunk,hogy mellettünk fog állni.

A célok elérésében a gyermekem és a saját magam boldogsága motivál. A közös céljainkban pedig a párom iránti szeretet. Erőt a futás ad,boldogsághormon és hog yvan valami,amiben maximálisan kitartok és eredményeket érek el. Ha ez megy,minden megy;)

rossz korulmenyek kozul indultam, egy kis panellakas pest egyik rosszabb reszen

ez volt ami motivalt hogy innen ki tudjak kerulni

most a 2. keruletben lakom, van 2 sajat lakasom, autom, jo megelhetesem

messze nem vagyok gazdag de talan jomodu

24 evesen lanykent rossz csaladi hatszellel ez talan teljesitmeny

az emberi kapcsolatok teren van hova fejlodjek

sosem volt pozitiv tarsasagom, sem baratnok sem ferfiak teren

nem tudom hogy lesz-e csaladom mert kezdek kifutni az idobol de szeretnek