Hogyan barátkozol meg azzal, hogy telnek az évek, és hamarosan megöregszel?

Szerintem nem megbarátkozni kell vele, hanem elfogadni. Agyunk ehhez rendelkezik egy beletörődő mechanizmussal. A "ha tetszik, ha nem..." dolgokat szép fokozatosan feldolgozza és előbb-utóbb elfogadja.

Gondolj csak bele Kérdező, hogy Te is mennyi mindent elfogadtál már így, pedig egyik se volt kellemes. Legyen az gyerekkorban a Mikulás, Nyuszi, Jézuska kérdéskör, legyen a továbbtanulás ügye, egyoldalú szakítás, mikor nem Te akartad a dolgot, vagy valakinek egy nem gyógyítható, élete végéig elkísérő betegsége, közeli hozzátartozók elvesztése, vagy hogy a világmegváltás nem úgy megy, mint ahogy azt kamaszkorban elképzeltük.

Na most ezekhez képest súlyában miben más az öregedés ténye? :)

Ugyanakkor ha próbálsz minél tovább életben maradni, akár bízhatsz még abban is, hogy időközben -az elmúlás előtt- a tudomány valami tartósabb életre jogosító megoldást talál, mint tudat áttöltése mesterséges testbe,

a test folyamatos nanotechnológiás öngyógyításával a minőségi életkor radikális kitolása, vagy éppen egy természetfeletti lényben hiszel, aki az élet elmúlása után is biztosítja túlélésed. Esetleg belegondolsz abba, hogy mindenbe belefárad egyszer az ember - idővel még az életbe, azaz a folyamatos küszködésbe is - ráadásul számodra ez a "probléma" is csak addig probléma, míg létezel. Csak rajtad áll, melyik fogódzóba kapaszkodsz bele...

Nyilván ez az automatikus és fokozatos elfogadás egy egészséges lelkű embernél működik megfelelően. Pl. egy depresszióval szakemberhez érdemes fordulni, azt sajnos egy fórumon aligha oldják meg - bár a depressziós embernek se feltétlenül az öregedés ténye miatt lesz önmagától megoldhatatlanná váló problémája.

(48/F)

Helló!

nekem nem az öregedéssel van gondom, hanem a vele járó egészségügyi romlással. 40-50 év után miden születésnapon valami már figyelmeztet az elmúlásra. Vagy egy szemmel több gyógyszer vagy egy dioptria vagy egy izület vagy egy kiló, ami már nehezebben jön le, mint eddig vagy...

Ez sokkal jobban megvisel, mint a tényleges életkor, hiszen az csak egy szám.

És akkor meg belülről az ember még huszonévesnek tudja magát.

Üdv.

#4

De jó hogy egyedül vagy? Oszt ki fog adni egy pohár vizet ha szarban leszel?

Tudom, megfizeted. Csak ez nem igy működik

Hasonlóképpen élek én is és az utóbbi egy évben erősen lerobbantam. Voltak "események" amikor jó lett volna ha valaki van mellettem.

Fiatalok és középkorúak nem tudják átérezni mi a megöregedés

Márai Sándor fogalmazza meg tökéletesen

https://www.youtube.com/watch?v=NHI09A3QPWM

"Oszt ki fog adni egy pohár vizet ha szarban leszel?"

Bár én az #5-ös vagyok, de szintén nincs senkim. Ha már olyan öreg leszek, hogy segítségre szorulok, akkor beköltözöm egy idős otthonba. Én már beletörődtem ebbe.

Amúgy meg a gyerek se garancia arra, hogy idős koromban majd ellát. Mindenkinek van saját családja, munkahelye, úgyhogy ma már kevesen tudnak otthon lenni az idős szülőkkel. Főleg, ha az ország másik végén lakik, netán külföldön.

Ha meg már olyan szinten lerobbanok, hogy teljesen magatehetetlen leszek, akkor már inkább ne adjon nekem senki se inni, se enni. Nem akarok évekig vegetálni.

Sajnos végignéztem az alzheimer-kóros apám leépülését, utolsó 2 évében 24 órás felügyelet, etetni, itatni, fürdetni, pelenkázni kellett. Utolsó perceiben is mellette voltam.

Amikor meghalt, az volt az első gondolatom, hogy végre nem szenved tovább, és nem a halála fájt nekem, hanem az utolsó 3-4 éve, amin keresztül ment.

Én nem akarok ilyen életet véletlen se. Hagyjanak akkor már békében meghalni. Ilyenkor már nem segítség a víz, csak a szenvedést hosszabbítja meg.