Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Miért mondják azt a diákoknak,...

Miért mondják azt a diákoknak, hogy ne nyafogjanak a sok tanulnivaló miatt, mert rosszabb lesz ha dolgozni fognak?

Figyelt kérdés

Hárman vagyunk testvérek. Én vagyok a legidősebb, idén végeztem az iskolával, és már fel is vettek főállásba egy nagyon szimpatikus helyre, ahol imádok dolgozni. Igaz, reggel fél 7-től este fél 6-ig nem vagyok otthon, de legalább otthon már nem kell foglalkoznom a munkával, és az otthoni teendőkön kívül azt csinálok, amit akarok.

Ellenben a tesóim hazaérnek 4-kor, és a napi teendőik mellett még estig tanulnak, és saját magukra, hobbijukra nincs idejük.

Sajnálom őket, és közben örülök a fejemnek, hogy én már túl vagyok rajta, nincsenek ilyen kötöttségeim, és végre tudok szórakozni is.


Már suli közben is nagyon vártam, hogy dolgozó ember legyek, tudtam, hogy ezerszer jobb lesz, mint diáknak lenni. De akkor mégis miért szólják le a diákokat, ha nyafogni mernek?



2018. szept. 10. 16:08
 1/9 anonim ***** válasza:
97%

Mert sok ember utálja a munkáját és otthon csak a felgyülemlett házimunka, esetleg hisztis gyereke(i) várják.


Örülj neki hogy szereted a munkát, próbálj meg abban is mindig újat keresni, ne égj ki! Testvéreid is próbáld ezen az úton terelni, ha nem találnak olyan munkát ami tetszik nekik, akkor tanuljanak ki olyan szakmát ami közel áll a hobbijukhoz ;)


Én is dolgozom, de munka után viszont tanulok még késő estig. Magam miatt. Mert szeretem :)

2018. szept. 10. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim válasza:
97%

Ha olyan munkát csinálsz, amit szeretsz, akkor tényleg jobb dolgozónak, mint diáknak lenni. Én idén nyáron olyan munkát csináltam, ami nem volt a szívem csücske, bár a munkahelyek közül maga az egyik - tehát a munkahely, nem az elvégzendő munka - jó volt.


Elmondom neked őszintén, hogy szívesebben visszaültem volna az iskolapadba inkább, mint olyan munkát csináljak, amit nem szeretek, csak hát kellett a pénz, és bizonyos magyarországi fizetésekhez képest azért viszonylag jól kerestem.

2018. szept. 10. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
78%

Mert amikor ők tanultak, még nem kellett ennyi vackot megtanulni.

Én 41 vagyok, érettségi előttig nem tanultam, összedobtam az írásbeli házit és kész voltam, négyes-ötöshöz ez bőven elég volt.

2018. szept. 10. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
83%

Anno egyszerűbb volt jó jegyeket szerezni, nem vártak el mindenféle lófszt a diákoktól.

Egyébként dolgozni tényleg sokkal szörnyűbb, mint tanulni, én anno örültem, hogy tanulhatok, bár az iskola szar, a meló még szarabb lesz.

2018. szept. 10. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
28%

Amikor diák voltam (4éve) akkor én is utáltam az 5órai kelést a 7-9 tanítási órát.Az órák utáni várakozást a buszra és akkor még tanulj is otthon..este 17-18kor értem haza.

De a meló ennél "rosszabb" nagyobb felelősség fárasztóbb fizikailag szellemileg nem haza érkezem hanem munkásszállóra vagy albérletbe (falusi vagyok nagy házunk van otthon de nincs munka így elkell költözni)kevesebb szabadság nincs nyáriszünet sokat kell utazni.

Régen ezen a véleményen voltam de ma már valamennyire igazat adok azoknak aki azt mondták hogy "ne nyafogjak a suli miatt".

Ha olyan területen dolgoznék amit szeretnék akkor se mondanám azt hogy jobb mint a suli...mert a nyári szünet akkor is nyári szünet :D Használd ki amíg lehet!


23/f

2018. szept. 10. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
96%

Mert nagyon kevés ember van, aki szereti azt a munkát, amit csinál.

Én dolgoztam sok diákmunkát és 1 évet most főállásban egy munkahelyen, amit nem szerettem. Eddigi tapasztalataim alapján a suli jó volt, főleg az egyetem és a sok szabadidő, barátokkal lógás és bulizás.


Most kezdek a szakmámba dolgozni, kíváncsi vagyok ezt mennyire fogom szeretni és mennyivel lesz más, mint olyat dolgozni, amit nem szerettem.


Az általános sulit, meg középsulit is szerettem, de inkább csak a társaságot, az a folyamatos számonkéréstől való rettegés nem nekem való.

2018. szept. 10. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim válasza:
100%

mind a kettőnek meg van a maga előnye és hátránya. Suliban itt vannak a haverok és nincs felelősség. Lassan 7 éve dolgozom, és nem is feltétlen a kedvencem, de egyáltalán nem rosszabb, mint suliba járni. Csak máshogy rossz.

Itt viszont több a szabadidőm és több a pénzem. Meló után azt csinálok, amit akarok. kis házimunka, szórakozás, stb.

2018. szept. 10. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim válasza:
0%

+

Sosem értettem az emberek sírását, de azt vettem észre, hogy sokaknak semmi sem jó. Inkább a megszépült múlton, vagy épp egy jelenlegi dolgon sírnak. Mert mindig kell valamin sírni, ahelyett hogy a "mostban" keresnék a jót.

2018. szept. 10. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
73%

A diákélet meg munka eltérnek egymástól abban, hogy pl. munkahelyen általában folyamatos, napi stressz van (ehhez képest iskolában csak felmérõk vagy vizsgák idején stresszelünk). Munkában nagyobb a felelõsség, ha valamit elrontasz, annak komoly következményei is lehetnek. Emellett a legtöbb munkahelyen elvárt, hogy egyáltalán nem szabad késni, egész napos munkakihagyásról nem is beszélve. Ehhezképest iskolában nagyon sokan lógnak sunyiban, akár napokat kihagyhatnak az iskolából/egyetemrõl, a késést is sok helyen szinte bármikor elnézik, több vakáció idõ is van, + léteznek megengedett hiányzások suli idõben is, ilyen fogalom viszont munkahelyen tudtommal nem létezik.


Milyen jelentõsége van annak, hogy te szereted a munkádat? A legtöbb embernek munkahelyet találni nagyobb kihivás, mint jó egyetemet, mert nem vesznek fel bárkit egy megpályázott álom állásba, ezzel szemben egyetemen elég sok emberkét felvesznek.

Van aki az egyetemet szereti, mert épp jó szakot választott magának, amiben tanulhat, de fõként jó a suli/egyetem közösség miatt is, mert többet ismerkedhet ott. Ezzel szemben munkahelyen kifoghat pár idegesítõ kollégát, akikkel összevannak zárva.

2018. szept. 10. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!