Miért haragszom anyámra?

A kérdés elég idiótán hangzik, de most nem értem a bennem zajló érzelmi folyamatokat.

Anyám meghalt nagyon kicsi koromban, nyilván egész életemben hiányzott. Jó 10 éve ez a hiány annyira felerősödött, hogy depressziós lettem, pszichiáterhez is jártam. A szakemberrel jó volt a szakmai együttműködés, segített, helyes mederbe terelődött az "anya-kapcsolat", a gyászfolyamat lezajlott. (Nevelőanyám volt, gondolom, a féltékenység miatt az igazi anyám tabutéma volt, mellette gyalázta, ahogy tudta. Így anno azt se tudtam kifejezni, hogy hiányzik az anyám, és hiába gondoltam már gyerekként is, hogy nem úgy van, mégis befolyásolhatott a kép, amit festett róla.)

Szóval úgy gondoltam hosszú ideig, hogy megoldódott az életemben az "anya-ügy", úgy hiányzik már csak, amennyire normális így egy negyven feletti nőnél.

Aztán jó ideje azt vettem észre, hogy "haragszom" az anyámra, nem szeretek rágondolni, nem szeretek olyan verseket/szövegeket hallgatni, filmeket nézni, ami témába vág, irritál ez a dolog.

Nem akarom tovább ragozni, még csak annyi, hogy anyám betegségben hunyt el, nem lett öngyilkos, tehát még ez sem lehet az oka a "haragomnak", hogy elhagyott.

Nyilván tudatalatti a folyamat, azért nem értem, de ha van itt valaki, aki járt már így, esetleg jártasabb az átlagnál a pszichológiában, szívesen meghallgatnám. Szóval, mi lehet az oka a réges-rég halott anyám iránti "haragomnak"?