Mit tegyek ha nem tudom elfogadni hogy már felnőtt vagyok?

Egyszerűen kicsit frusztrál a dolog, hogy már nem járok suliba, hogy többé nem vagyok már gyerek és a saját utamat kell járnom, munkát keresnem és magam megbírkózni az élet kihívásaival, egyedül.

Mostanában nagyon hiányzik és valamiért nagyon fáj hogy elmúltak a sulis évek, ráadásul úgy is érzem hogy egy csomó mindent elrontottam, ha tehetném másképp csinálnám, legszívesebben visszapörgetném az időt és elölről kezdeném a gimis éveimet.

Hiányzik a stresszmentes, nyugodtabb élet, amikor még álmodozhattam hogy milyen jó lesz felnőttnek lenni, miket fogok majd akkor megvalósítani stb.

Lehet azért is érzem ezeket mert félek picit a felelősségtől, és mert így belépve az "életbe", a dolgozó emberek világába, azt kell hogy mondjam, borzasztó nehéz munkát találni, nehezen találom meg a helyem, folyamatosan frusztrált vagyok amiért úgy érzem nem sikerül semmi. Sehova nem vesznek fel, ahol pedig dolgoztam ott csalódás ért. Ráadásul nincs is igazán a környéken valami sok munkalehetőség, úgy igazán ismerőseim sincsenek akik tudnának nekem ebben segíteni.

Elveszettnek érzem magam. Júniusban sikeresen elvégeztem egy szakmát az érettségim mellé, amivel igazából nem-igazán megyek semmire, de nem azért mert nem jó szakma, hanem mert felénk nem sok lehetőség van elhelyezkedni benne. Meg igazából azért tanultam ezt, mert sok ötletem nem volt hogy mit tanuljak, mihez kezdjek az életemmel. És most hogy kezdenem is kéne vele valamit, csak egyre nehezebbnek érzem az életem.

Sokszor csak elzárkózok a világ elől és olyan sorozatokat és filmeket nézek, amiket gyerekként nagyon szerettem. Nosztalgikus és egyben fájdalmas érzés kap el, néha vissza mennék abba az időkbe.

Tudom, hogy el kell fogadnom hogy most már a saját utamat kell járnom és hogy kell kezdenem valamit magammal, de olyan kilátástalannak látok mindent és nehéznek.

Kérlek, nyugtassatok meg hogy nem csak egyedül vagyok az ilyen érzésekkel, és hogy ez majd változik és el fog múlni.

Lehet én lihegem túl, mert igazából mikor végeztem a sulival nagyon örültem hogy végre dolgozhatok, csak nem gondoltam volna hogy ilyen nehéz lesz elhelyezkedni, ráadásul a környezetem is stresszel hogy kezdjek már valamit magammal, én pedig mindig próbálkozom és frusztrál hogy eredménytelenül.

Gondoltam már hogy elmegyek munkaügyi központba, ott hátha tudnának segíteni munkát találni.

Egyébként 20 éves vagyok.