Miért szenved a generációm jó része?

Rég nem volt már (szerencsére) háború, éhínség az országban és környezetünkben, az embereknek nem kell a túlélésért küzdeniük, és összetartaniuk. Egészségesen élünk, jó körülmények között jellemzően. A XXI. századi embernek "túl jó a dolga" az elődeinkhez képest.

Ezzel együtt, nem tudom miért, de megfigyelhető, hogy most lett népbetegség a depresszió és a világfájdalom is divat... Fene érti ezt, de már tanulmányok is foglalkoztak a kérdéssel, tehát ezt nem csak én látom így.

Nekem a nagyszüleim megélték a II. világháborút és az '56-os forradalmat, az ő szüleik generációja pedig két világháborút is akár. Volt, hogy nem lehetett kimenni biztonságban az utcára, aztán jött a hiperinfláció, és nem volt pénzük semmire, utána jöttek és lőttek az Andrássy úton... A történelem során sosem volt még ilyen hosszú egybefüggő békeidőszak, mégis érdekes módon nem voltak az emberek depressziósak, de az sem volt jellemző, hogy jó dolgukban ne tudnák, mitévők legyenek, hiszen minden nap úgymond egy küzdelem volt élelemért, melegért.

Ilyen a világ. Furák az emberek, szerintem unatkozunk. Sosem értékeljük, ami van, mindaddig, amíg el nem veszítjük azt.

Még annyit tennék hozzá, hogy a mai világ nagy ellentmondása, hogy míg ugyan valóban egyre kényelmesebb az életünk (mosógép, mosogatógép, készételek, stb.), addig viszont el is magányosodtunk.

Ugyanis régen mi volt? Ha lett volna mobil, akkor se tudták volna egész nap nyomkodni, hiszen ha ebédet akart valaki főzni, akkor már hajnalban ment a piacra az élő tyúkért a városi ember (a falusi elkapott egyet a kertben), azt meg kellett kopasztani, feldolgozni, főzni, közben ha voltak állatok, azokat ellátni. A tésztát ők gyúrták, szaggatták, mosni is kézzel kellett, stb. Tehát míg most fél óra alatt össze lehet dobni egy ebédet, akkor eltartott órákig. Szinte folyton dolgoztak, úgy szabadidő, mint most nekünk, nem is nagyon volt.

Ellenben általában ezeket a tevékenységeket együtt végezték, nem egyedül ültek egész nap. Együtt fontak, szőttek, főztek, a férfiak is együtt dolgoztak a földeken, gyárban... Ki hol persze.

Magyarul egyszerre lett egyre jobb, viszont valahogy mégis egyre magányosabb is az élet. A fiatalok valahol érzik ezt a disszonanciát; én legalábbis sokszor ennek tudom be a furcsa viselkedésüket.

Tökéletesen leírt mindent az első. :)

Én is azt szoktam mondani,túl sok a szabadidejük a mai fiataloknak.

Én inkább úgy látom, hogy a maga módján baromi nehéz nekünk is! Nem mindenki lusta és ""jólét""-ben is lehetnek nyűgök...

Borzalmasan sokat kell tanulni, rettentő sokat és egyre többet - minél több nyelvvizsga és minél hamarabb, aktív, kommunikációképes nyelvtudás, jogsi és vezetni tudás. Rengetegféle szakmát lehet tanulni, de csak az 1/10-ével lehet szakmán belül elhelyezkedni, de ott se egyszerű.

Hatalmas küzdelmet vívunk, hogy talpon maradjunk. Dolgoznunk kell, a munka az ébren töltött időnk legalább felét elviszi, nem mindegy, hogy szenvedünk-e odabent és lelkileg rámegyünk-e. Plusz ugyebár pénzből élünk. Bármikor elveszthetjük a munkánkat, bármikor .. akár éhen is halhatunk. A fizetés pedig általában kevés.

Az ismerősi köröm (nagy része gimiből származik, vagy család) nagyrészt kasszázik, gyárban dolgozik, biorobot, hónapról-hónapra él.

Szabadidőnk semmi.

Ha valaki csak dolgozik, nincs gyereke és nem tanul, akkor valamicske szabadideje van, de az elegendő mennyiségű sport, 1 vagy 2 hobbi és a lakás rendben tartása el is viszi.

Ha valakinek gyereke van, akkor... még a gyerek ellátására sincs rendesen idő.

Ha valaki tanul munka mellett, akkor csak a munka és a tanulás van, semmi más.

Én lelkiismeretesen elvégeztem egy szakot, volt egész jó angoltudásom, a kötelezőnél több szakmai gyakorlat, TDK, majd két kiegészítő OKJ-t is elvégeztem, letettem a jogsit. Nem kellettem sehova, adatokat másoltam, eleinte nettó 133 ezerért.

2018 óta pedig programozni tanultam, odaadóan, lelkesen, de lényegében semmi szabadidőm nem maradt. Még a munkanélküli időszakaimban sem.

Orvosra és sulikra elment többmillió forintom.

A programozással nem tudok elhelyezkedni, de nem is csoda, még minimum 1,5 év tanulás kellene.

Úgy számoltam, fél év múlva már nem tudom befizetni a számláimat és a közös költséget.

Én földi pokolként élem a "felnőtt életet" és fogalmam sincs, mi lesz vagy mit tegyek. Csak azért nem ugrok ki az ablakon, mert nem a legkellemesebb halálnem.

Szerintem azért IS mert az internet miatt rengeteg olyan dolog tárul a szemünk elé amit sose érhetünk el.

Ricskidek az instagramon ilyen olyan kitartott celebek luxus dolgok stb

Így hiába van jó dolgunk az előző pár generációhoz képest ezek erősen alul értékelődnek.

5ös

Ebben is van igazság. Anyáink nagy részének 20 éves korára volt egy stabil szakmája, ház,talán még egy trabira is futotta. Ma 20 évesen ház meg auto..hát elég ritka,önerőből meg lehetetlen kb. Valóban sokkal többet kell tanulni es nagyon jó szakma kell ahhoz,hogy az ember kényelmesen éljen meg családot alapítson.

Én inkább azt látom,hogy a kis csicska jómódú pulyák azok,akik kínlódnak,akiknek mindent a seggük alá tesz apuci és így nincs küzdés és nem tud értékelni igazán semmit. Aki sokat tanul esetleg mellezze dolgozik,az megbecsüli azt amit megszerez magának. Szóval nyilván tisztelet a kivételnek. :)