Mit gondoltok arról, aki akkor szakít, amikor a párja épp friss gyászban van?

Ha ilyen éles a váltás, akkor talált valakit az illető már.

Én megérteném, lehet, hogy már mondjuk két hete azon rugózik, már jóideje fontolgatta a szakítást , nem tehet róla, pont közben, pont akkor, amikor rászánta magát, akkor hunyt el a másik. Szóval szerintem is, szakítani akkor kell, amikor úgy érzi az ember; de talán mellette maradhatna még egy jóbarátnak, kicsit támaszként, vigasztalni, hogy azért talán ne hagyja teljesen full magára; kivéve, ha folyton veszekedtek, s azért szakított, és akkor inkább hagyja őt magára, ha teljesen veszekedésekig fajult a kapcsolatuk, hogy nem tisztelték egyást, és kiabáltak egymással. De úgy vele maradni, hát mind a kettő érezné, hogy ez nem az igazi, és az illető, aki csak azért marad a másikkal, mert annak meghalt valakije; tehát mind a két fél érezné, hogy az az illető, aki velemaradt, pedig szakítani akart; az kiszúr magával. Az akiVEL maradtak, még ő is érezné, hogy a másik már csak szánalomból lenne vele; egyes esetekben lehet, hogy attól meg még rosszabbul érezné magát, tehát lehet, hogy rátenne mégegy lapáttal a gyászára. Meg pl jobb egyedül, mint mondjuk egy esetlegesen rossz, boldogtalan kapcsolatban;de mondjuk lehet, hogy a gyászoló fél például tök boldog volt , és nem is akart volna szakítani. Mármint addig volt boldog, amíg az ismerőse/hozzátartozója meg nem halt. Tehát magában a kapcsolatban lehet, hogy ő boldog volt. Na de szóval én is úgy vagyok vele; hogy akkor kell szakítani , amikor érzi az ember. Tehát amikor már ki szeretne lépni a kapcsolatból. Önzőség lenne, ha a másik fél elvárná, hogy velemaradjon csak azért, mert gyászol.