Meguntam a rosszindulatot és a hátráltató jelenségeket. Hogyan lehetne "érzelmek nélkül" élni?

Nyugalmat olyan értelemben, hogy végre elérjem a céljaimat - törtetőleg, de nem válogatás nélkül taposva. Eddig hagytam magammal megtenni amiket elsoroltam, ez megszűnik. A nyugalmat arra értem, hogy egy sterilebb, boldog életet óhajtok elérni. Lehet máshogy is, de elfogyott a türelmem ehhez. Nem voltam elég karizmatikus és "elbűvölő" (nem vagyok nárcisztikus, de nem tudok rá jobb szót), mostanában viszont úgy érzem, olyasmi lettem. Szeret a többség, haladok, de még nem érzem azt teljesen amit szeretnék.

Egy kifjezésbe sűrítve talán egy szociopata-light verzió lenne a végeredmény. Remelem nem félreérthető. A saját érzéseim rendben vannak, újonnan boldognak mondom magamat.

* ha szépen nem ment, akkor majd megy így. Nem akarom középszerűségben, elnyomva elpocsékolni az életem, mert ahogy tudjuk ma, állítólag nincs másik lehetőségünk.

A legszebb éveim egy része elment áldozatként. Nincs kedvem folytatni.

Köszönöm a válaszokat, és a privát levelet is! Hálás vagyok értük! Nem helyezem magam senki fölé, nálam ez elmarad - inkább csak a "használat" érzése van meg bennem. Minden lehetőség hasznalata.

Erre születni kell, viszont, ha már sikerült azt elérnem amit leírtam a válaszaim között, akkor mégiscsak lehet egy mód arra, hogy megközelítsem a nekem tetsző állapotot (?) Eszem ágában sincs önigazolást keresni, ne gondoljon arra senki. Elismerem a hibáim, mimt "minden" ember. Ezt azért őszintén teszem, hiszen nem beteg vagyok és nem is akarok az lenni. Továbbá nem árt hibázni is néha a szimpátia építése miatt, de ez másodlagos.