Boldog vagy? Ha igen miért? Ha nem miért nem?

Igen.

Nagyon sok olyan alapvető dolgot megtagadott tőlem az élet, mint mondjuk a baráti kapcsolatok, a szerelem, a házasság, vagy a családalapitás. Közben, részben ugyanabból az alap problémából fakadóan szociális fóbiám lett. Ezért karrier szempontjából sem válhattam sikeressé.

De boldog vagyok, mert már nem vágyakozomazok után a dolgok után, amik nincsenek, vagy nem lehetnek, és nem berzenkedem, amiért tőlem ilyen általában magától értetődő dolgokat is elvett az élet. Rájöttem, hogy ilyen vagy olyan okból sok hasonló ember él a földön, és rájöttem, hogy bármilyen szűkek is a korlátaid, ha megtanulsz azokon belül mozogni, azokon belül megkeresni a lehetőségeidet, akkor boldog ember lehetsz. Ha állandóan vágyakozol mások "normális" élete után, akkor viszont garantált a boldogtalanság.

Igen mert még van a fizumbol mert nem fizettem be a szàmlàkat. Igy egy kicsit olyan, mintha lenne penzem :D

Valamint nagyon vàgyom egy sràcra, nincs baratom, es alakul is vegre valami, ugyan egy sraccal csak, kevés lesz, de kezdetnek jo.

Igen, boldog életet tudhatok magam mögött. Mindig ott voltam, azt csináltam, amire a korom predesztinált. Erre manapság azt mondanák, hogy egy ösztönlény szintjén éltem. Pedig az igazi boldogság ebben rejlik. Gyerekként játszottam, kamaszként hülyeségeket csináltam, és begyűjtöttem az érte járó pofonokat, fiatal felnőttként csajoztam ezerrel, aztán családot alapítottam, gyermekeket nemzettem, s neveltem fel. Bármilyen munkám volt is, mindig vigyáztam, hogy kétkezi munka is legyen mellette, ami a napi sikerélményt megadja a férfiembernek. A párommal sok éve rendületlenül imádjuk egymást, a csemetéim is remekül megállják a helyüket. Most a házamat újítom fel, s mivel mindent én magam csinálok, pedig semmi közöm a kőműves, vizes, villanyász, vagy burkoló szakmához, naponta látom az eredményt, a haladást. És ez a kulcsszó; HALADÁS.

Önmegvalósítást hajszoló fiatalként egyszer azt írtam:

Szomorú ember az,

aki felért a csúcsra,

Mert lefelé vezet

annak minden útja.

Az ember mozgásra termett. Akkor boldog, ha halad. A stagnálás, a mozdulatlanság maga a halál. Akkor is elmozdul tehát, ha tökéletes harmónia veszi körül. Az aranykalitka, bármennyire aranyból van is, mozdulatlanságra kényszerít.

Nagyon boldogtalan vagyok.

Én valahogy úgy fogalmazom meg, hogy szerintem az élete valakinek önmagában akkor szép, ha:

- Elfogadható testi egészsége van, vagyis nincs olyan krónikus betegsége, amitől napról-napra szenved. Illetve a testi épséget se tartom annyira fontosnak, sok esetben egy vak, tolószékes boldogabb, ha pl ott a párja és olyan dolgokat csinálhat, amit szeret, mint aminek megvan kezelába, de akár mentális gond vagy családi tragédia miatt se szerettei és a munkáját is gyűlöli.

Szóval testileg ne legyen mindennapos kifejezett szenvedés,

- legyen normális párkapcsolata,

- ne legyenek anyagi gondjai,

- legyen elviselhető a munkájuk.

Namost lelkileg tropa vagyok.

6 éven át egyértelműen feleslegesen tanultam, de ahogy jön a koronavírus miatt összeomlás, lehet, hogy mint az eddig 8-at is.

Párkapcsolatom nincs és a nehéz élet miatti egyre mélyebb lelkiállapot csak messzebb visz ettől.

2-3 hónapnyi tartalékom van már csak, mindezt úgy, hogy nagyon rosszul alakult az elmúlt pár hónap, így élelmiszeren kívül nagyjából semmit se vettem. A nadrájaimon van szakadás, a pólóim kinyúltak és fakók, a kardigánjaim hónapján szintén szakadás van...

Az idült betegségeim miatt legalább még nem szenvedek ANNYIRA. Bár estére kellemetlenek szoktak lenni.