A nők mennyire tudnak toleránsak lenni a férfiakkal szemben?

Azért, ez kb olyan, mintha azt kérdeznéd, az emberek mennyire szeretik a kígyó-béka, csirke, meg vadhúsokat.

Kb 3 milliárd nőről beszélsz, akik mind különbözőek, és más és mást tolerálnak.

Én pl nem tudnék tolerálnék egy ilyen nyafka, gyenge "bocshogyélek" embert.

Nekem is nagy hangom van, a nőiesség határain bőven belül, és hangot adok akaratomnak, kiállok dolgokért, tudom magam jól belőni bizonyos kategorizálásokon, egészséges az önképem. Társaságban aktív vagyok, stb, tehát ilyen hapsi, amire te célzol, nekem nemgyerebe.

Közbe meg biztos van, amit én jobban tolerálok, más nőkhöz képest-már amennyire beszélgettem az urakkal párkapcsolati dolgokról,

Először próbálnám kirángatni a helyzetből. Ha nem menne, sajnos én továbbállnék. Volt ilyen sráccal dolgom. A vége az lett hogy ő hagyott ott engem azzal a címszóval hogy "kevésnek érzem magam melletted".

Meg aztán rám is rossz hatással lenne az állandó negatív hozzáállás. Nem egészséges. Ha valaki önmagát nem tudja szeretni ne is akarjon addig párkapcsolatot. Egy férfi legyen férfi, ne egy hisztis kisfiú.

A többség nem igazán.

Durva általánosítás, de tényleg. Ha van valami előnyös számára benned, akkor még ha tudat alatt is, rád telepszik és lenyom, amennyire csak bír, hogy kimaxolja az előnyöket, amíg ez lehetséges. Vagy már eleve bele sem kezd veled semmibe.

"stressz a kapcsolatotok miatt"

Mégis mi a bánaton stresszel? Mert hogy okot nem adok rá, az biztos. Amúgy addig tartok ki, amíg egy kapcsolatban több az előny és a jó pillanat, mint a nehézség. Át lehet lendülni a mélypontokon, de ha valaki a konstans szarjával frusztrál, ami sem nekem, sem neki nem jó, akkor mit keresünk együtt?

Mindennek van határa. Bizonyos mértékig hajlandó vagyok tolerálni bármilyen problémát, de onnantól kezdve, hogy azt látom, hogy belekényelmesedik valaki a helyzetébe és csak siránkozik, sajnálja magát, de a kisujját sem mozdítja annak érdekében, hogy jobb legyen a helyzete teljesen kiábrándulok belolet. Pl ha lenne barátom és hirtelen kirúgnák a munkahelyéről, akkor természetes lenne, hogy támogatom és segítem, amivel csak tudom maximum egy pár hónapig, ameddig nem talál új munkahelyet. De ha mondjuk hónapok telnének el és abszolút nem is keresne munkát, hanem csak élne az én pénzemből, mint Marci hevesen, akkor mehetne a p.ba, mert csak toleráns vagyok, nem hülye.

Ugyanez vonatkozik pszichés és szexuális gondokra is. Ha zavarja valami, akkor segítem és tamogatom abban, hogy segítséget kérjen megfelelő szakembertől. Ha erre nem hajlandó, csak sír-rí és várja a sült galambot, arra nem vagyok kíváncsi hosszabb távon.

Tehát van egy pasi, akiről egy kicsit behatóbb ismeretség után kiderül, hogy mentális problémákkal küzd, idegbeteg és szar az ágyban.

Meddig tartanék ki mellette?

Semeddig!

Attól függ milyen súlyos a probléma, mennyire tartós és hogy áll hozzá a férfi. Illetve hogy mit is érzek iránta. Ha szeretem, akkor sokáig tudok vakon hinni a változásban és segíteni, de ez esetben az a szerencsés, ha a problémák megoldódnak mire kinyílik a szemem, mert ha nem, akkor lelépek.

Egyébként azt mondják, hogy egy kapcsolat akkor működik jól, ha nem egymást nézzük, hanem egy irányba nézünk. Nos, én azt mondanám, hogy nem tudnék nem nézni valakit, illetve nem tudnék egy irányba nézni valakivel, aki hosszútávon nem tud boldoggá tenni, mert saját magával is problémái vannak. Nincs szükségem arra, hogy ezt rám is kivetítse és engem is lerántson magával.