Akik egyedül élnek és ők így érzik jól magukat ahogy vannak, mesélnének róla, hogy döntötték el, hogy egyedül fognak élni, és arról is milyen jó dolgokat élnek meg egyedül?

Szeretek egyedül lenni ez a titok.

Nem vetem meg a jó társaságot se azért, de nekem jó érzés egyedül a saját kis otthonomba hazaérkezni. Ilyen személyiségem, hamar lefáradok, feltölt ha kicsit magam lehetek. Nem utasítanám el a páromat, ha megtalálnám azt akivel azt érzem jó együtt és kiegészítjük egymást, de egyelőre még nem találtam meg.

Ket elcseszett hazassag, egy elettarsi kapcsolat es ket szivinfarktus utan ugy latom jonak, hogy egy kutyan kivul nincs szuksegem tobb emberi kapcsolatra.

Egyaltalan nem jo egyedul, de meg mindig jobb mintsem a fenti dolgok megismetlodjenek.

Én is ha megtalálnám életem párját az lenne a jó.

Sokszor hazudok a barátaimnak, hogy nem érzem jól magam és nem megyek ide-oda... Egyszerűen nincs kedvem az emberekhez. Jobb egyedül otthon, nem köt belém senki, nem kell más után pakolászni stb

Akkor és olyat finghatok amilyet akarok .

Hogy döntöttem el? Így nőttem fel és mikor a családommal éltem, akkor is szerettem elszigetelődni a szobámba. Allergiás voltam, ha valaki ette a kajámat, amit külön félretettem magamnak, irritált, ha a cuccaimhoz nyúlkáltak mindig is. Számomra egy másik emberrel tartósan egy légtérben létezni maga a káosz. Nem szeretem. Irritálnak mások szokásai, magamnakvaló vagyok.

Azt meg főleg nem szerettem, ha mások megmondták, mit csináljak. Éjszakai ember vagyok, nekem egyszerűen kell az, hogy ne nyivákoljanak, ha fennmaradok hajnalig és 2x4 órát alszom egy nap. Meg ilyenek.

7-es:

Megértelek, én is így voltam, hogy egy nagy csalódás nagyon lerombolta az önbizalmamat.

Összességében jobb így egyedül, de azért néha én is vágynék egy társra.

És olyan pasival se jönnél össze, aki szívesen mosogat, takarít akár helyetted is, nem trehány, és a konyhában is fel tudja találni magát? :)

A vicces az, hogy mióta igazán "egyedül vagyok" azóta nem vagyok soha egyedül.

Kialakítottam az önálló életem 30 évesen. Se lakótárs, se szülők. Párom sincs, amit egyrészt mondhatni, hogy bánok, másrészt nem leszek csak azért valakivel mert "kell" lenni valakivel.

Így megyek amikor akarok, jövök ha akarok. Plusz van csomó ismerősöm, hobbimon keresztül kapcsolataim akikkel rengeteg programot tudok szervezni. De egyedül is jól feltalálom magam.

Nem tudom, hogy képes lennék-e valakivel életvitelszerűen élni. Sok ismerősöm elvan "különélős" kapcsolatban, ahol a párjuk inkább egy jó barát akivel sok programot szerveznek, sokat vannak együtt, de azért megvan a maguk kis élete is.