Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Ha így állok bosszút az jó lesz?

Ha így állok bosszút az jó lesz?

Figyelt kérdés

Nos a helyzet az, hogy van egy gyerek aki rám volt teljesen telepeddve és a társasságommra is. Ezen kívűl mindig fleggma volt ha nem halottunk valamit a hangos zenétől hasonló. Pl a buliban. Na meg már szinte ő akart irányítani minket, fel akart tartani, mindig azt akarta, hogy vele legyünk. És én ezt még Szeptemberben az utolsó bulin közőltem vele. Erre elkezdett nekem keménykedni. Meg akartam verni kapott is, de a securitysek kitíltották onnan áprilisig. Konkrétan betudtam bizonyítani, hogy ő a gyökér nem csak velünk másokkal is. Tehát talán ott már most pénteken buli lenne. Mert valszeg megint engedni fogják 300-500 főig a bulikat 9.ikén. Remélem Viszont ő oda akkor sem mehet hálistennek Áprilisig. Van viszont egy másik szórakozóhely az egoist ahová mi akarunk menni. Valszeg ő is most oda jön neki ott van biztonsági őr haverja. Ha lehet akkor még az utcán el akarom kapni. Viszont ha nem találkozzok vele akkor ott a buliban akarom megverni. Főleg, hogy eleve valszeg belém állna. De ami még jobban kihúzta nálam a gyufát az az, hogy ő pedig a barátaim szemeláttára törte szét októberben annyira a 85k forintos biciklimmet, hogy alkatrésznek sem tudunk róla kb semmit eladni. Feljelentést meg egyenlőre nem tudunk tenni. Még úgy sem, hogy vannak szemtanúk. Ên pedig ezért nem csak megszeretném verni őt. Hanem szemüveges a gyerek. És még +ba abban is kárt akarok tenni. Lehetőleg olyat, hogy mehessen venni újat. Csak ne, hogy mégis én szívjam meg a dolgot. Ha esetleg pénzbüntetést kapok csak. Valszeg max azt kapok. Még csak büszkeségből is bemegyek űllni pár napra. De ha valami gáz lesz odabent akkor a gyereket viszont intenzívre juttattattom valakivel. És akkor talán tanul a dolgaiból! Sajnos olyan rossz embernek tűnik most, hogy simán kinézzem belőle azt, hogy pl ő majd később elraboljon, megerőszakoljon valakit. És ebben akarom már most megakadályozni. Pedig nem is egy csori, szegény gyerek. Pénzes családból van, jó diák melót is végez. Csaja az nincs, de ilyen körülmények közt én sem csodálkoznék. Igen, én meg miatta veszekszek most a barátnőmmel is, tehát ez konkrétan már teljes gyülöletett szül. Mert a nőm nem érti meg, hogy az ilyet nem lehet leszarni. Meg eleve szerintem még nem szállt le rólunk.

19/F ő 18/F



2020. dec. 6. 21:08
1 2 3
 11/22 A kérdező kommentje:
Na de nem is az a lényeg, hogy megverni mert ez ilyen szituációban alap dolog. Hanem mivel nem tudjuk még csak azt sem elérni, hogy kikelljen fizetnie a biciklimmet. Hiába a per, bizonyíték, szemtanuk. Ezért én meg a szemüvegét akarom széttőrni. Aminél szerintem az én biciklim többet ért. Remélem olyan rossz szeme van a gyereknek, hogy szemüveg nélkül nem lát kB semmit. És jó sokáig nem is tudnak venni a szülei. Nem szoktam ilyeneket kívánni de az ilyen nyomorék, férgek ezt érdemlik. Ha meg utána esetleg megint bosszút akár rajtam valahogy állni ő fog rábaszni még jobban. Mert sajnos lehet, hogy ebből sem tanul!
2020. dec. 12. 03:47
 12/22 A kérdező kommentje:
Kár, hogy nincs buli. Ha még Januárban sem lesz elmegyek oda ahová lakik. És az utcán intézem el..
2020. dec. 12. 03:48
 13/22 anonim ***** válasza:
78%

Akkor ha nagyon akrsz kibaszni vele,ne a szemüvegjét törd szét...

Mert egy szemüveg AKÁR lehet 60 ezer,fő még 90.

De tudod mit ajánlok?

Hagyd a fenébe!

Mivel ha jobban foglalkozol vele.jobban magadra haragitod..

Mivel nem tudni hogy te kevertél piszkot a levegőbe,vagy te..

2020. dec. 12. 08:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
64%

És még azért nem ajánlom mert ömnbíráskodást!

Mit fogsz a bíróságon mondani?

"Azért törtem el,mert azt a gyerek egy büdös gerinctelen féreg"

Azt ajánlom hogy várjál!

ha lesz videó hogy ő kezdi a verekedés akkor verheted!

De azt ajánlom hogy hagyjad,mert ha nem kaparja ki a szemedet akkor minek foglalkozni vele?

2020. dec. 12. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 A kérdező kommentje:
Mivel a leírásban is ott van, hogy ő meg a 85k-s bicommat tette tönkre teljesen. De hiába van rá bizonyíték mégsem adnak nekik kifizetési pert. Jó magam is mondtam neki, hogy akkor fizesse ki azt a 85-95k forintot. De nem hajlandó rá és 1 éve vettem ezt a bicot gondolom mostmár a minimum kb ugyanilyen biciklik 100k körül mennek, használtan. Mivel újonnan 2x annyiban került volna.
2020. dec. 12. 18:22
 16/22 anonim ***** válasza:
64%
Attól még önbíráskodás és bűncselekmény!
2020. dec. 12. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:

Önbíráskodás önbíráskodás fog maradni!

Akkor te "véletlenül" tedd tönkre a telefonját,meg vágd bele a kabátjában

2020. dec. 12. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:
17%
Ne verekedj, nem éri meg... Nyírd ki.
2020. dec. 12. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:
17%
Ha rám hallgatsz,azt csinálsz amit akarsz.
2020. dec. 12. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:

#18#19

Csak az baj hogy ő fog böribe menni,meg ő kap előítéletet!

És még a böribe ki is nyírhatják vagy meg is erőszakolhatják!

2020. dec. 13. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!