Mit tegyek, ha totális kilátástalanság és káosz az életem ?

Nem találom a kiutat. Tényleg mintha az égiek összeesküdtek volna ellenem, mintha el lennék átkozva. Az életem minden területén csupa kudarc és sikertelenség van, semmi boldogság nincs.

Nincs miért hálát adnom, ugyanis semmim nincs. Az élet mindentől megfosztott engem, ha egy kis boldogság furakodna be az életembe, azt pedig csírájában fojtja el.

Családi életem katasztrófa, anyám meghalt rákban és egész gyerekkoromban súlyosan betegeskedett, kórházról kórházra járt. Hosszú szenvedés után hunyt el. Apám egész életében idegbeteg volt, mindenen csak idegeskedett, ordibált, amivel gyakorlatilag pokollá tette a család életét. Amíg otthon éltem, állandóan fenyített engem, folyamatosan szidalmazott, lelkileg, érzelmileg bántalmazott engem és óriási szerepe van abban, hogy az önértékelésem és az önbizalmam a 0-val egyenlő.

Kitartó munkájának hála senkit sem merek közel engedni magamhoz és senkiben nem tudok megbízni. Valószínű az egész felnőttkoromat végig fogja kísérni apám emléke, emiatt önbizalomhiányos leszek, nem fogok tudni emberi kapcsolatokat kialakítani és a minimális intimitást se fogom tudni senkivel megtalálni. Úgy érzem magam, mint egy lelki hulla.

Testvérem mindig őt védi, neki mindent szabad, nekem semmit és torkig vagyok ettől a kettős mércétől, jajj apa szegény áldozat, közben én szívok miatta. Az senkit nem érdekel, hogy tönkretette a gyerekkoromat és az egész életemet.

Igaz, anyagilag támogatott, de minden lelki mocskát, szennyesét rámborította cserébe és annyira kikészített, hogy nem bírtam otthon maradni és elköltöztem.

Lelkileg és anyagilag is muszáj teljesen leépítenem a befolyását, nagyon kártékony és romboló ember.

Egyetemen vagyok, de több félévet csúsztam és azt érzem, sose fogom elvégezni. Nagyon nagy szenvedés van azzal is, már az is megfordult a fejemben, hogy ott hagyom az egészet, csak legyen már vége ennek az őrületnek. Szakot is váltottam, mert azt is szüleim erőszakolták rám. Mintha a Sors azt akarná, hogy ne legyen meg a papírom.

Rossz társaságba is keveredtem, akik a rossz útra vittek engem, de akiket barátaimnak hittem, átvertek és csak kihasználtak engem.

A régi barátaim mind tudatosan leépítettek és megtervezett módon minden kapcsolatot megszakítottak velem, egyikük ki is mondta, hogy nincs belőlem haszna, ezért minek barátkozna, van aki szándékosan ritkította a találkozókat és mondott le előre megbeszélt és egyeztetett időpontokat. Én futottam mindenki után, a válasz pedig az elutasítás, hideg közöny volt. Többet nem is keresem őket.

Autóvezetési próbálkozásaim sokszorosan kudarcba fulladtak, úgyhogy feladtam.

Nincs pénzem, anyagilag nem állok önálló lábakon és ezen is változtatni akarok, mert nagyon szánalmas. Kiszolgáltatottnak érzem magam anyagilag.

Próbáltam diákmunkát keresni, találtam is, vállaltam néhány alkalmat, de folyton csak az az aljamunkát adják nekem, normális munkára fel se vesznek. Robotolhatok egy gyárban, totál idegőrlő és fárasztó, pláne egyetem mellett, pláne, hogy végzős vagyok, de ha anyagilag függetlenedni akarok apámtól, muszáj bevállalnom, csak néha úgy érzem magam, mint egy málhás szamár. Túl nagy a teher.....

Azt érzem összeroppanok teljesen, nem is tudom, mi tart még életben. Most legyek hálás a szüleimnek, hogy élethosszig tartó szenvedésre kárhoztattak engem? Senki nem tartott pisztolyt a fejükhöz, hogy gyereket vállaljanak, az alkalmatlan szülőknek pedig egyenesen megtiltanám a gyerekvállalást.

Pszichológusnál többször, sok alkalommal voltam, talán valamelyest segített, de szükségem lenne még alkalmakra, úgy gondolom.

Nem vagyok értékes ember és nem vagyok semmire sem alkalmas.... Az élet minden kaput bevág, becsap előttem, lakatot tesz rá és kulcsra zárja.

Egy roncs vagyok anyagilag, lelkileg, minden oldalról csak támadásokat kapok, anyagilag 0 vagyok, szociális életem 0, tanulmányaim ahogy alakulnak, egy igazi tragédia... Pénzem alig van, napról napra élek. Bármelyik nap az utcára kerülhetek és hajléktalanná válhatok és ez előbb-utóbb be is fog következni.

Éhezni fogok, 0 emberi kapcsolatom lesz és vagy éhen halok, vagy ha már tényleg nagyon megunom az életet, befekszem egy vonat alá, leugrok egy épületről, de legjobb lenne, ha csak simán beadatnék magamnak egy méreginjekciót és akkor a gyors halál tudatában nem kellene sokat szenvednem.

Itthagynám azt a földi poklot a sok gonosz és rohadék emberrel és visszatérnék oda, ahová igazából mindig is tartoztam: a Halál Birodalmába...