Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Miért van az, hogy bármi...

Miért van az, hogy bármi tudás nélkül tudnak halálkomolyan ítélkezni az átlagemberek?

Figyelt kérdés

Első példa:

piroson áthajtott egy bringás nő, amiért megbüntették. Ezt nem akarta, ezért megrúgta a rendőrt és el akart menekülni, majd elfogták és ordítozni, visítani kezdett. Erre a járókelők már ítélkeznek és mondják, hogy segítsünk neki, tanúskodjunk, hogy bántják.


Csak 4x kiabált rá a rendőr, hogy "Azt hiszi magának mindent szabad?" már ebből is lehet tudni, hogy valamit csinált a nő amiért ezt kapja.



Saját sztori:

Elment a buszom, 15 perc múlva jött a következő, gondoltam veszek egy csöndben kéregető hajléktalannak ételt. úgyis csak elvitelre lehetett venni a mekiban, hát vettem neki egy menüt. Odaviszem, mondom neki: Nem éhes? Tessék, vettem hamburgert. Nyúltottam felé, erre felordított, NEM KELL. És azzal a mozdulattal kicsapta a kezemből. A sültkrumpli végig szóródott a járdán, a hambi szétesett, az üdítő meg a fa tövében kötött ki.

Ennyit tettem: A ekzeimet a combomnak csaptam: "Akkor dögölj meg" -mondtam.


És az ezt látó 3 ember egyből nekiállt b*đztatni engem, hogy mit képzelek hogy beszélek vele.. Belerúgni nem akarsz? Mondta először egy pali.


Hát basszus!! Ételt veszek neki, a saját pénzemen, erre rámordít, hogy nem kell és kiveri a kezemből? Ezért csak annyit modntam, hogy Hát akkor dögölj meg. És már fordultam is meg. Ezért komolyan engem kell támadni?


2021. márc. 25. 12:31
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
A társadalom nagy része ostoba csőcselék, nem tudsz ezzel mit csinálni.
2021. márc. 25. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
1-es: Hát de basszus, végignézték, hogy viszek neki ételt. Végignézték ahogy kiveri a kezemből én meg lereagálom az idióta f*szt. Ennyi erővel miért nem a csöveshez mentek oda, hogy mit képzel, legalább ne üsse ki a kezemből a drága ételt, ha meg nem megy akkor haljon éhen.
2021. márc. 25. 12:37
 3/8 anonim ***** válasza:
80%
Ettől átlagemberek.
2021. márc. 25. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
40%

...minek vettél neki kaját?

Tudod, a csövesek nagy többségének piára kellene a pénz.


Nem tudlak sajnálni, mert nagyon, nagyon naiv vagy. Hány éves vagy, ha kérdezhetem?

2021. márc. 25. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
Igen, ilyen idióták az emberek. A "dögölj meg" viszont nem volt szép!
2021. márc. 25. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:

4-es, mert miért ne? 17 vagyok, gondoltam veszek neki kaját. Tele volt körülötte minden üvegekkel. Pénzt alap, hogy nem adunk hajléktalannak, emrt elissza. a kaját meg megeheti. De nem kell és kiveri a kezemből.


5. De, szép volt, elég lett volna egy köszönöm, nem kérem is :) Jót tettem, cserébe bántanak. Alap, hogy egy dögölj meggel válaszolok. ugyanis nagyon nem esett jól, hogy először az életben különösen jót cselekszem, 1800Ft-omba került a menü, erre le van b*szva a földre. Hát dögöljön meg ott ahol van.

2021. márc. 25. 13:09
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
Amúgy általánosságban egyetértek, de azt én sem értem, miért vettél neki kaját, aztán még miért neked állt feljebb, ahogy reagált. Én először odamentem volna hozzá és mondtam volna, hogy épp a mekibe tartottam, amikor észrevettem őt és gondoltam, megkérdem, kér-e egy hamburgert, vagy valami, de így is számítottam volna rá, hogy esetleg agresszívan reagál. Tudod, a hajléktalanok nagy része nem azért kerül az utcára, mert az egész világ összeesküdött ellenük, hanem mert ahogy észrevettem, a nagy részüknek van valami tulajdonsága, ami miatt kitaszítja őket magából a társadalom, pl. alkoholisták, kezeletlen mentális problémáik vannak, stb...Még ha alapból normális is, mielőtt az utcára kerül, lelkileg és mentálisan nagyon meg tud viselni egy embert, ha ilyen körülmények között él, szóval ne csodálkozz, ha odamész hozzájuk és nem úgy reagálnak, mint ahogy azt az átlag emberektől megszoktad.
2021. márc. 25. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
7: ezek szerint túl sok videót láttam ahol csak úgy random vesznek kaját és hálásan elfogadják. Egyébként meg de, fel leszek háborodva ezen, mert elég egy "köszönöm nem kérem" is. Más még megeheti azt a kaját. Erre lebasztuk a földre. Hát szép.
2021. márc. 25. 18:26

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!