Ha valamit már csak a nosztalgia éltet, annak hosszabb távon már nincs jövője?

Talán ki lehet még sajtolni belőle valami további értelmet, a kérdés inkább csak az, hogy megéri -e még az erőlködést?

Sajnos tudnék mesélni...

Úgy vélem, hogy igen!

Változik a világ, változnak az emberek és egy ideig lehet erőltetni, hogy a régen így-úgy működő dolgokat, kapcsolatokat megpróbáljuk behelyettesíteni a jelenbe, de az idő múlásával előbb-utóbb beigazolódik, hogy kevés az esély a pozitív végkifejletre.

Saját példa:

Volt idő, amikor egy amatőr együttesben játszottam, - amely addig a pillanatig "elketyegett", amíg alkotóképes volt az együttes, - aztán elváltak útjaink. A közelmúltban újra összeállt az együttes és pontosan ugyan olyan szinten alkotásképtelen, mint mielőtt feloszlott.

Egy ideig hitegeti magát az ember, hogy nem, pedig igen, - tehát nem nehéz borítékolni az együttes további lehetőségeit, sorsát.

Szerencsére nekem ebben az újbóli kivérzésnek nem kell, hogy részese legyek, mert a jelenlegi formációból kihagytak a néhai zenésztársak!

Bármennyire is meglepő, nem elégedett boldogságot, elégtételt érzek emiatt, hanem szomorúságot, - mert beigazolódott az igazam!

Én leginkább unokatesóimat tudom felhozni.

Hiába,hogy nagyon közeli rokonok,mert anyu húgának a gyerekeiről van szó.

De kiköltöztek külföldre.

Bár régebben sem találkoztunk annyit,de azárt sokkal többet ,illetve sokat beszélgettünk,elvoltunk.

Viszont teltek az idők és persze a régi dolgokról tudunk beszélgetni,amit kitárgyalunk pár perc alatt. De a mostani dolgokról semmi. Nem vagyunk benne egymás életeibe. Nem ismerjük egymás barátait semmit.

Nekik is más lett fontos nekem is más lett.

Igazából mindig abba gondolok bele,hogy ha egy munkahelyen dolgoznánk nem lennénk barátok,talán jóban sem igazán annyira különbőzik mindenünk.

Az,hogy régen mi volt az is egy dolog. Jelenlre kell koncentrálni.