Ez csak szerintem nem normális?

3 éve boldog kapcsolatban vagyok, de "anyósomék" egyáltalán ne tartják tiszteletben.. Alapból meg vagyok győzōdve arról, hogy ők úgy kezelik a fiaikat (20 és 23 évesek) hogy ők ott fognak velük lakni ameddig világ a világ. A barátom tesójának minden egyes távozáskor puszit nyom az anyja a homlokára amivel nem is lenne semmi baj ha nem gügyögne hozzá és tenne úgy mintha az óvodás fia menne el és úristen. A barátomat esténként 7 óra körül az apukája kiséri 500 méterrel arrébb hogy szegényt nehogy elrabolják.. Este tízkor hívogatni is szokta ha elmegyünk valahova egy kicsit kikapcsolódni mert menjünk haza és késő van, meg nuolc órakkor minek megyünk bárhová is mert ilyenkor már aludni kell. Most kitalálták hogy elköltöznek dunántúlra, 440 kmrel arrébb úgy hogy senkit nem ismernek, nincs munkahelyük semmi, csak vesznek egy házat és az úgy jó lesz majd valahigy kialakul.. DE legalább szép helyen lesznek és tudnak menni családostól kirándulni:) Volt már hogy szóbahoztam, hogy barátom is jöhetne velem egyetemre és koliban lakhatnánk egy szobában amire az anyjáék közölték, hogy a fiúk ott fog majd egyetemre járni ahol ők laknak és nagyon fiatalok vagyunk még ahhoz hogy így elköteleződjünk. Lakjunk inkább náluk és menjek én is ahova én nem szívesen mennék mert érzem hogy 1 hetet sem bírnék ki velük úgy higy ne szóljak bele az életükbe amit nekem nem szabad de nekik igen. Barátommal nem akarunk szakítani de 440kmrel arrébb nem igazán tudunk kit csinálni és látom rajat is hogy amúgy fáj neki de az anyjáék akkoris mennek mert nekik ez az álmuk. Persze miattam ne is maradjanak itt de akkoris, szerintem nagyon meggondolatlanok és álomvilágban élnek és ez nem egészséges..