Sok ember miért nem "szemtől szembe" rendezi a konfliktusait, hanem a másik háta mögött?

Én pl. csak annyit szerettem volna, hogy az illető akinek elmondom megértsen, meghalgasson.

Hogy miért szakítottam meg "xy"-al végleg a kapcsolatot nem üzengetés, gyerekeskedés. És oka van annak, hogy miért NEKED mondtam el, talán azért, mert megbízhatónak találtalak. Nem kell egyetérteni azzal, hogy kinek is volt igaza, csak jó lenne egy-két megértő szó. Ennyi.

Én itt három tényezőt tudok megnevezni: megfelelési kényszer, félelem és eszköztelenség.

A saját igényeinket kommunikálni, és felvállalni sebezhetőség, mintha elárulnánk magunkról valamit. Ráadásul vádolhatnak önzőséggel, egocentrikussággal, és senki nem akarja ezt a szerepet. Egyúttal könnyen lehet, hogy te megbántódsz, ami belőlem bűntudatot vált ki, és számíthatok akár agresszív reakcióra, ami már előre bekapcsolja az önvédelmi reflexeimet.

Mindennek a tetejébe nem is tudom jól csinálni (általában az emberek eszköztára kimerül a nyílt agresszió és a passzív-agresszív játszma tengelyen), ami sokat ront a helyzeten, ezért az első két félelmem valószínűleg beigazolódik, és a végeredményt tekintve szarul fogom magam érezni, talán utálni fognak és egy csomó stresszt élek meg. Persze ezzel együtt is hosszú távon még mindig sokkal rosszabb nem felvállalni a konfliktust, de az ember könnyen halogatja az ilyesmit.

Ilyenkor kezd el az ember kerülőutakat keresni. A megfelelési kényszert enyhíti, ha úgy forgatom a dolgokat, hogy nem én kérek tőled valamit, hanem te viselkedsz nem normálisan, azaz te vagy a felelős. A félelmet enyhíti, ha külső megerősítést gyűjtök, ezért van a kibeszélés: ha sokan mondják, hogy mennyire rossz, amit csinálsz akkor tényleg igazam van, és ez bátorságot ad, hogy beleálljak. Pedig a megoldás pontosan az eszköztár fejlesztése lenne.

"Na az introvertáltaktól kell igazán tartani, ők valójában gyávák."

Na, ekkora f.szságot sem minden nap látok leírva... szerencsére.