Tï mennyire irtóztok a pókoktól?

Az összestől irtózok. A sima hazipóktol is rosszul vagyok. A környezetem meg csak röhög rajta, hogy milyen baromi vicces vagyok....

Hisztériás rohamot nem kapok, de irtózni irtózom tőlük, mint szinte mindentől, aminek négynél több lába van. A kaszáspókokat még csak-csak elviselem, amíg a felső sarkokban maradnak, de éjjelente gyakran lejjebb szoktak ereszkedni, olyankor nagyon meg kell néznem, hova lépek. A gyorsan rohanó fajtákat rühellem a legjobban, főleg akkor, amikor a párnámat nézik ki maguknak. Minek nekik annyi láb?! Bbbbbbrrrrrrr.

Ha nagyon pici nincsen vele bajom félelem nélkül eltávolítom a lakásból,de a nagyobb és ijesztőbb példányoktól a hideg ráz.Azokhoz nem lenne bátorságom hozzáérni.

Sajnos rettegek tőlük, még a legkisebb, legártatlanabb póktól is kiráz a hideg. Ha velem történt volna ez meg, én nem álltam volna meg a seprűnél, lángszóró és a világ másik felére költözés jött volna szóba. (de nem Ausztráliába:))

Régebben nagyon erősen arachnofóbiás voltam. Pont annyira, mint az előttem szólók, még egy kisebb póktól is pánikrohamot kaptam. Aztán valahogy elindultam a félelmem legyőzésének útján, elkezdtem nagyon sokat olvasni róluk. Ahogy egyre jobban megismertem őket, a félelmem nem is közömbösségbe, hanem inkább csodálatba, rajongásba ment át. Most ott tartok, hogy a polcomon is határozó könyvek virítanak, és amikor kedvelt hobbimat, a természetfotózást űzöm, akkor is elsősorban rájuk vadászok. Imádok róluk, az életmódjukról olvasni, megfigyelni őket, megtanulni minél több faj nevét, megismerni azt, hogy hogyan vadásznak, hogy működnek a különböző típusú pókhálók, stb. Természetesen nem mindenkinél használ ez a megismerős módszer, de több olyan esetről hallottam, ahol a megismerés volt a fóbia gyógymódja. Egy próbát szerintem mindenképpen megér.