Mással is így van?
Nem tudtam, hogy hova tudhatnám bekategorizálni ezt a kérdést….
9 éve édesapám elhunyt, rá néhány évvel utánna követte édesanyám is.
Az a problémám, hogy nem megy az emlékezés.
Nem emlékszem rájuk. Beugranak néhány emlékek, de ennyi. Az arcukra nem emlékszem.
Ha például képeket nézek, olyan idegennek tűnnek.
Olvastam valahol, hogy ha elfojtom a fájdalmat, és nem dolgozom fel a tragédiát szép lassan, szép emlékeket felidézve, akkor eltűnik minden emlék.
Én lényegében 1 hónap alatt tovább léptem. Azóta családom van, jogosítvány stb
De így gyerekkel, hiányzik az anyukám, hogy büszkélkedjek vele, hogy láthassa a nagymamáját :(
Fájdalmas ez az egész, de meg is rémiszt
Köszönöm a válaszokat :(
válasza:Ha arra gondolsz, hogy depressziós vagyok, nem… nem vagyok az.
Nem is érzem magam levertnek, vagy nagyon szomorúnak.
Hisz rég volt, túlléptem rajta, már amennyire tudtam.
válasza:Ha zavar a probléma, akkor igenis érdemes lenne pszichológussal beszélni.
Elfojtottál valamit, és most előjön. Nem kell hozzá, hogy depressziós legyél.
válasza:Kedves utolsó.
Valamennyire igazad van. Apámat gyerekként veszítettem el, anyámat épp, hogy 21 voltam.
Apám nem egy olyan igazi apa figura volt, sok stressz, idegesség volt benne a bátyáim miatt. Ez miatt egy negatív képet alkothattam róla akkoriban.
Túl korán veszítettem el, hogy felnőttként igazi képet alkossak és megtudjam ítélni, hogy milyen is volt ő.
válasza:Valahogy legbelül emésztem az egész veszteséget, de nem igazán hat az úgymond, külső érzelmeimre, nem vagyok szomorú vagy ilyesmi, nem vágok fancsali képet, nem sírok.
Pusztán néha előjön pl az anyukám hiánya, hogy jó lenne ha itt lenne meg hasonlók.
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!