Rossz ember vagyok. Más is így érez?

Sziasztok. A lényeg, hogy az akik közel állnak hozzám, azokat megszoktam bántani, mert olyanokat mondok ami nagyon megbántja őket. Discord-on volt egy haverom aki hát segíteni akart barátnőd szerezni, viszont eltávolodott tőlem, mert negatív voltam mindig a segítsége ellenére is. Nincs sok barátom, az a néhány (két ember) elment egyetemre vagy dolgozni, a másik haverom velem van még technikumba. Szociális szorongásom is van, tanulási nehézségeim is vannak meg sosem voltam okos, eléggé buta gyerek vagyok. Egyszerűen nem érzem magamat szerethetőnek se, nem merem közel engedni magamhoz az embereket, hiszen előbb-utóbb úgyis megbántanám őket. Szánalmas mi? Szerintem is. Talán jó, hogy nincs komolyabb kapcsolatom (bár odáig lehet el se jutnák), mert olyan vagyok, mint az időjárás, mikor milyen kedvem van, meg csak megbántanám lehet őt. Nagyon életkedvtelen ember vagyok egy közeli hozzám tartozó szerint, bár semmi olyan jó nincs az életemben, nem nagyon tudok pozitív tulajdonságokat se felsorolni ami van nekem.

Valóban van egy önutálatom is magam felé, mert a technikumba volt olyan srác aki kötekedett belém de én nem nagyon mertem sosem kiállni magamért. Vagy akár a többi srác ellen kiállni magamért. Ezért is vagyok szánalmas mert nem merek kiállni magamért, gyáva vagyok. Nem voltam kitartó az edzésbe se, már máshogy néznék ki, ha általános óta folytatom az edzést, nem kötekedtek volna belém, elkerült volna a baj. Dührohamok is voltak nekem, bár az egyetlen pozitívum bennem, hogy most nyugodtabb személy vagyok talán.

Egy éve amikor nekünk közösségi szolgálatot kellett csinálni, lányokkal voltam egybe, és megjátszottam magam, mert nem tudtam önmagamat se adni, az egyik lánynak bejöttem, bár nekem nem. Azóta nem foglalkoztam vele, a másik lánnyal köszönő viszonyba vagyok, vele viszont nem. Lehet, hogy így akartam megszabadulni tőlük mert egyszerűen az akit megismertek az nem az év valódi énem volt.

A szociális szorongásom a beszédhibámból ered, nagyon selypítette, nem tudtam barátkozni nagyon, szerencsém is volt igazából, hogy általánosba tudtam szerezni "haverokat". Itt kaptam szólogatásokat, mert eléggé érzékeny srác voltam, mindenért sírtam, ezért lánynak csúfoltak engemet. A szüleim viszont nem tudtak semmit mi történt a suliba, vagyis nem mondtam el nekik semmit. Lehet, máshogy alakultak volna a dolgok. Akkor se voltam jó gyerek, mert amikor egy kislánynak beszóltak, hogy nagyobb a táska, mint ő, akkor én is egyszer szóvá tettem neki. Meg egy ukrán lány előtt még direkt felszálltam a buszon, meg nem tudom milyen csúnya dolgokat mondtam. Lehet, hogy azért mert nekem nem jött be.

Vagy ami rosszabb, hogy általánosba az osztályba jött olyan lány akinek szociális szorongása volt, és egyik "haverom" piszkálta, én meg nem nagyon mertem közbeavatkozni mert nem akartam, hogy engem is piszkáljanak mint akkor. Nem voltam tisztában nagyon a dolgokkal akkor, hogy mi szabad, meg mi nem. Nem tűnt akkor ez annyira vészesnek mint, ahogy most belegondolok. Lúzer vagyok mi? Szerintem is.

Lehet mondani karmának vagy akárminek, de hát megkapom a magamért az élettől, és míg nincs vége ennek. Visszatekintve bánom a tetteimet, mert nem volt szép amiket tettem, bárcsak máshogy álltam volna az emberekhez, és állnék még mindig hozzájuk.