Miért olyan kiváncsi, kotnyeles és idegesítő minden öreg asszony? Miért szólnak bele mindenbe és miért van véleményük mindenről?

Az első jól mondja.

Akinek nincs élete, illetve nincs mit tennie az életben, nincsenek céljai amiket elérjen, az ilyenné válik.

Náluk, abban a korban ez hatványozottabban igaz, hiszen az állam nyugdíj formájában eltartja őket és sokuknak tényleg nincsenek céljai az életben.

Unatkoznak, egész nap nincs mit csinálniuk vagy lenne, szeretnének de már nem bírják erővel.

A beelőzést én sem értem mondjuk, én szoktam is kedvesen szólni hogy eltévesztette a sor végét.

Én is szólni szoktam, ha beelőznek. Én reggel munkába sietek, vagy suliba, esetleg reggelit veszek és rohanok haza a gyerekeimhez, hogy időben elkészítsem őket a sulira. Ő nyugdíjasként lehet kevésbé siet, bár hál'isten lekopogom itt a környéken az idősebbek inkább rugdosnak előre a kisboltban, hogy fizessek csak, ők nem sietnek sehova. :)

Ha valaki kotnyeleskedik, vagy mindent tudni akar valamelyik öreg, akkor egy darabig vigyorogva, szívesen beszélgetek, rossz lehet egyedül élni úgy, hogy nincs kihez szólni egész nap. Ha már tolakodónak érzem, akkor illedelmesen elköszönök és kész. Avagy megmondom, hogy erről nem szeretnék vele beszélgetni.

Nem kell ezt ennyire mellre szívni. :)

"Náluk, abban a korban ez hatványozottabban igaz, hiszen az állam nyugdíj formájában eltartja őket és sokuknak tényleg nincsenek céljai az életben."

Szerinted egy átlagos nyugdíjasnak (79 év, havi 27ezer forint) milyen céljai kellene, hogy legyenek még? Bár gondolom te még száz éves korodban is palotát fogsz építeni, nyugdíjból, aranyból, egyedül.

Nem minden öreg ilyen, de sokuk tényleg megkeseredett szipirtyóvá válik.

Pl. végigmelózta az életét, most lennének a béke, szabadság és nyugalom évei, de ilyenkorra egészségileg már tropa (és tényleg pocsék érzés lehet, hogy amikorra már megtehetnéd hogy szabadon szárnyalj, vánszorogni tudsz csak), a világ drasztikusan megváltozott, míg ők maradtak régimódiak (és az öregség jellemzője a "bezzeg az én időmben" mentalitás, egy bizonyos kor felett inkább szűri az agy a negatív emlékeket a régmúltból, a pozitívak jobban megmaradnak). Sokuk feleslegesnek érzi magát, üresnek az életét, a gyerekeik, akikről való gondoskodás esetleg az életcéljuk volt, már önállóak, ha a munka jelentett nekik örömet vagy rutint, akkor az nincs. Úgy érzik sokan, hogy ők már megtették, amit a társadalom elvárt tőlük (sok év gürizés, családalapítás, stb), és nem érzik, hogy ezért bárki is megbecsülné őket, amit igazságtalannak éreznek (és megint jönnek a körök a tekintélyről, a "bezzeg az én időmben"). Sokuk özvegy is, magányos.

Szóval ezektől besavanyodhatnak, irritálóan, irracionálisan viselkednek, követelik a "privilégiumaikat", mintha egy törzsközösségben élnének ahol a vének tanácsa a fő tekintély, csak épp a mai társadalom nem így működik.

Szerintem ilyesmik lehetnek a gyakori hátterek a jelenség mögött. Amúgy én is agyfaszt kapok tőlük, de sajnálom is őket valahol.

6-os:

Igen, 100 éves koromban is életben leszek. A nagyszüleim 1930 körül születtek és úgy hitték hogy kb. 50-55 éves korukig élnek majd, mert akkor a legtöbben addig éltek. Ma még hárman élnek és 80 körül vannak. Én ráadásul egészséges életmódot folytatok és sportolok is. A 100 bőven meglesz, nem csak nekem, neked is és még sokaknak.

Palotát: Nem, mert lesz egy házam és ennyi.

Nyugdíjból: Nem, mert akkor már nem lesz állami nyugdíj azért, mert sok lesz az öreg és kevés a fiatal, ezért a nyugdíj maximum az éhenhalástól menti meg majd az embereket (mint ahogy régen is így volt, csak sokan nem tudják). Nyugdíj helyett a saját vagyonomból fogok élni, mert teszek félre a jövőre gondolva.

Egyedül: Nem, mert szerető családot fogok teremteni és mindig lesznek ismerőseim, barátaim. Sosem hagyom leépülni az emberi kapcsolataim majd.

Más: Idős korban is igenis lehetnek céljai az embernek, vagy a pletyizésen és a nosztalgiázáson kívül dolgok, amikért élhet. Például a leszármazottjainak a támogatása, segítése, ha azok rászorulnak. Nem kellene leépíteniük az emberi kapcsolataikat és többet mozdulhatnának ki a négy fal közül. Én is rengeteg időt töltök az ismerőseimmel, barátaimmal. Idős koromban miért ne lehetne ugyanazt csinálni?

Egyszerű a válasz: Irigyek.

Irigyek mert előttünk még jónéhány évtized van, míg nekik csak kevés év. Esetleg pár hónap.

Van néhány vicces esetem:

Egyszer felszálltam a villamosra, (üres volt), és felszállt néhány vén nyanya (bocsika a kifejezésért). Leültem az egyik helyre a sok közül, erre az egyik elkezdett nyivákolni: Nem hiszem el, hogy ezek a fiatalok olyan lusták hogy mindig leülnek és elfoglalják az ÖSSZES helyet. Kisasszony, állj föl!

Persze felálltam, a nyanya meg leült (POÉN) a villamos MÁSIK felébe! Nem hiszem el!!