Hogyan lesz az ember "jó kollégista"?

Ez a harmadik évem koleszosként. Most más kollégiumban vagyok, mint ahol azelőtt voltam. (iskolaváltás miatt) Mindkét hely nagyon jó ha az épületet, a felszereltséget, és a kialakítást nézzük. Virágok, képek, belép az ember és kellemes a hangulat. Kicsit otthon is érzem magam az első pillanatban, DE!... A közösséget már egészen másként élem meg. Sosem volt önbizalmam, tudom magamról, hogy képtelen vagyok helyt állni egy vitában, ezért a szobatársban mindig potenciális ellenséget látok. Mert vagy egy jó embert kapok, akinek eszében sincs bántani, ismeri az együttélés alapvető szabályait, vagy egy önző alakot, aki elnyom, eltapos és semmit sem tehetek ellene. Volt már, hogy ezen buktam el egy kialakuló barátságot, mert féltem a szobatársamtól, hiába akart ő kapcsolatot teremteni. Ezenkívül félek mindentől, ami egy kicsi akadályt is jelenthet. A legapróbb szabályon is ki tudok akadni, amit nem tartok ésszerűnek, míg mások legyintenek, hogy "ugyan már, ennyi hülyeséget még el lehet viselni a nevelőtanároktól" itt tényleg olyan szabályokról van szó, ami a felnőttek szemével is ésszerűtlen, azonban nem betarthatatlan és nem okoz sok kellemetlenséget, én még is úgy élem meg, hogy hiszti rohamot tudnék kapni tőle, ha nem fognám vissza magam. Egy ideig azzal vigasztalódtam, hogy van, aki az első hónap után lelép albérletbe (nagykorúak vagyunk a mi emeletünkön túlnyomó többségben. Technikus képzésben veszünk részt) vagy összeköltözik hirtelen a barátjával, de rájöttem, hogy velem az albérletben sem lenne másként, oda is csak magamat vinném. Annyi, hogy ott a nevelők nem mennének az agyamra. Akik olyanokat mesélnek, hogy több mint tíz fős szobában élték a koleszos éveiket és boldogok voltak, hogyan csinálták?