Mennyire vagyok emberszámba vehető, ha utálom a gyerekeket?

Én sem szeretem például az elkényeztetett vagy durva neveletlen gyerekeket a közelemben. - van aki már ezért is lenéz, ő dolga.

Egymás tiszteletben tartása fontosabb mint a látszat, és szabad vélemény alkotás van (legalábbis elvben).

Lehet, hogy az irritál bennük, hogy látod, hogy általában szeretik őket a szüleik, és te ezt a gyermeki éneddel nézed, és azért haragszol rájuk, mert féltékeny és kicsit irigy vagy rájuk, hogy ők megkapják azt, ami neked nem adatott meg – ez teljesen természetes érzés a te esetedben.

Egyébként az is lehet, hogy az, hogy nem szerettek gyerekként, ezt a hozzád való viszonyulást beépítetted a felettes énedbe, vagyis elhitted magadról, hogy téged nem is lehetett szeretni, nem is érdemelted meg, és mivel magadban nem tudtad sosem szeretni a gyereket, mert nem tanították meg neked, ezért te sem tudsz úgy szeretni, ahogy tulajdonképpen szeretnél, és vágysz rá. Majd ha utólag visszamenőleg megvigasztalod magadban azt a mellőzött, szeretetre éhes gyereket, akkor majd el tudod fogadni, és képes leszel szeretni a gyerekeket. Egyelőre letiltottad magadban.

# 22/22 Különfélén elcseszett generációk, sokféle drága kővel megszórva.

A legtöbb gyerek úgy nő minta dudva, mert megélhetését vagy kell gürcölni, vagy mert a pénz fontosabb vagy más, a szülő öröme. Gyerek nevelés, a gyerek fontossága, mi a fontos egy gyereknek valójában, na az csak réteg jelenségként tényező. Sajnos.

Én sem szeretem őket, pedig nő vagyok. Nem is akarok, szerencsére a férjem sem akar.

Ez van, ha utáljuk őket, utáljuk őket, kész. Szerintem is idegesítőek.

Viszont ki nem állhatom az olyan beszólásokat, hogy "bárcsak anyád is utálta volna őket, ekkor te sem lennél" meg "milyen nő vagy te" "te nem is vagy nő", stb. stb.

Én nem szólok bele az anyatigrisek dolgába, akkor leköteleznének, ha ők sem szólnának bele az én dolgomba.

Én sem szeretem a gyerekeket, pedig nő vagyok, 30-hoz közel.

Ha ismerősök, barátok kisgyerekei vannak nálunk, az első perctől azt kívánom bár már mennének el. Hangosak, zaklatják az állatainkat, kárt tesznek a berendezési tárgyakban. Másrészt egyszerűen nem tudok velük azonosulni, egy hullámhosszra kerülni. Nem tudom hogy szóljak hozzájuk, bánjak velük, nem tudok mit "kezdeni" velük. Én nem tudok velük elbeszélgetni, eljátszani, bennem ez nincs meg ösztönösen. Egy nagyobb gyerekkel, mondjuk egy 10 év fölöttivel, akivel már lehet "felnőttesebb" dolgokról beszélgetni, lehet felnőttként kezelni, már teljesen jól el vagyok. Csak a kisebb gyerekek nem valók nekem.:)

Én semmi választ nem olvastam el, tehát nem befolyásolnak.

Én is részben így vagyok.

De csak részben. Tehát nem utálom a gyerekeket hanem csak egy részüket utálom.

Akik el vannak kényeztetve meg sipákolnak meg vinnyognak, meg egyfolytában hisztiznek.

Akik normálisak, meg jól neveltek, azokkal semmi bajom nincs.