Akik megjártak valamilyen háborút azok tényleg bekattantak? Pl:az aki vietnámot vagy irakot.

Nagyon sok veterán van, aki nem tudja feldolgozni azt, ami történt. Ami vele történt, vagy amit őt tett.

A Gran Torino című filmben például elhangzik egy ezzel kapcsolatos kulcsmondat, amikor a fiatal pap azt mondja a veteránnak, hogy nem hibáztathatja magát azért, mert parancsot teljesített.

Erre a veterán ezt mondja: "Az embert nem az kísérti, amit parancsra követett el."

Nem feltétlenül lesznek azok, de lehetséges.

Nézd meg a Taxisofőr című filmet! :)

Ismertem a nagyapamat, aki a masodik vilaghaborut megjarta. Nem kattant be. Normalis eletet elt. A haborurol annyit mondott, akik ellen harcba kuldtek azok is csak ugyanolyanok voltunk, mint mi es o nem akart haboruzni.

Masrol nem.meselt sokat.

Poszttraumás stressz zavarnak hívják, nagyon gyakori a háborús veteránoknál.

Nagyban függ egy hazatérő katona állapota,hogy meddig és milyen minőségben vett részt a háborúban.

A frontvonalban mindenki megzakkan idővel,minden normális ember,csak mindenkinek más a tűrőképessége.

Gyilkolégéppé válnának?

Nem hinném,nem jellemző.

Inkább emberi roncsok lesznek belőlük,idegileg taccsra vágja az embert.

Nem lesz gép belőle, maximum az egyetlen eszköze a konfliktusok kezelésére az erőszak lesz, mármint az eszköz szintű erőszak.

A bekattanás ebben az esetben azt jelenti, hogy egyszerűen átváltják a "békés" körülmények közötti működést "háborús" üzemmódban. Azok, akik a "békés" üzemmódban próbálnak működni háború alatt, vagy nem élik túl, vagy ki lesznek szolgáltatva. a katonák ezt nem engedhetik meg maguknak, mert "háborús" körülmények között kell hatékonyan és szervezetten, vagyis fegyelmezetten működniük. Ha ugyanúgy viselkednének, mint a civilek, nem lennének képesek rá. Így aztán alkalmazkodnak. Pont úgy, ahogyan te egy új munkahelyi légkörhöz. Csak a katonák új munkahelyi légköre kimondottan ellenséges. Ha valaki a gettóban nő fel, akkor jár jól, ha agettóhoz képest működik hatékonyan, ami egy nem-gettólakónak furcsa, bekattant viselkedés.

A PTSD-t nézhetjük úgy is, mint egy védekezési módot a sok szemét élménnyel szemben, ami odakint éri őket. Ezeket a hatásokat ki kell védeni, ha nem akarnak összeroppanni. Mintha a "békés" üzemmódot energia takarékos módban használnád. Aztán, amikor haza kerülnek, az "üzemmódváltást" már nem mindenki tudja megtanulni a környezetétől, mert nekik jellemzően olyan kevés ismeretük van a dologról, hogy elsőre nem is kötik a problémát a hadszíntérhez. "Békés" üzemmódban működnek, de az üzemmódról semmit nem tudnak. Ezt várják el a katonától is, aki talán próbál, de egyedül nem tud váltani. A vietnámiaknál az volt a legnagyobb probléma, hogy a társadalom a katonák ellen volt, és egy ellenséges légkört alakított ki velük szemben. Így aztán magukra maradtak, alig segítettek nekik. Sokan azért is kezdtek drogozni, mert a drog helyettesítette a rossz élmények kezelését, amit pl te el tudsz intézni amikor a családodnak mérgesen elmeséled, ki kötött beléd a melóhelyeden. Ős ezt kevés embernek tudták elmondani. Akik megértették, hogy a "bekattanás" mögött "békés" üzemmódban felfoghatatlan mennyiségű gyötrelem van, jó eséllyel szintén katonák voltak.

Ebben az értelemben sosem lesz belőlük "gép", az érzelmeiktől nem tudnak megmenekülni, max. öngyilkosság árán. Így van kódolva az ember.