Miért nem tud senki ismerkedéskor teljesen nyílt őszinte lenni és részletesen beszélni magáról?

Én ugyanezt tapasztalom netes ismerkedésnél.

Mivel nem túl népes helyen lakom és az ismerkedési lehetőség is a 0-val egyenlő hétvégente, meg alapból visszahúzódó vagyok és neten nyíltabb vagyok ezért interneten szoktam keresni barátokat.

Akárkivel beszélgetek akármiről, én szívesen elmondok bármit, sokat jár a virtuális szám, az emberek meg csak ilyen sablon dolgokkal reagálnak (aha,igen,értem,az jó) és amikor megkérem őket hogy kicsit dumáljanak már mert olyan rossz látni hogy csak én írok akkor általában kapom a "hát de én nem tudok mit mesélni" választ, vagy csak szimplán ott hagy..

Eddig nagyon kevés emberrel találkoztam aki tényleg beszédes :D

Szerintem nincs komolyabb oka. Van aki nem bízik ismeretlenekben, van akinek nem jön be az adott téma vagy partner. Vannak akik megnyílnak a későbbiekben, de van akinél ez rányomja a bélyeget az egész ismerkedésre :/

részletesen beszélek magamról,

szeretek a múltamról is beszélgetni, problémáimról is.

Ezzek is problémák,nagyon senki sem szeret olyannal ismerkedni,aki a problémáiról és a múltjáról beszél. :/

Vagy esetleg nem lehet,hogy túl sokat beszélsz? És nem hagyod szóhozz,jutni a másikat? :-)

Esetleg várd meg amíg jobban,megismerkedsz valakivel utánna kezdj el ilyenekről beszélni,nekem nagyon lehangoló lenne,ha valaki állandóan arról beszélne,hogy mi volt...milyen pro lémái vannak..:/

Főlleg,ha még csak ismerkednénk..

Nem mondanak el mindent magukról, mert van annyi eszük, hogy ne nyíljanak meg teljesen elsőre egy ismeretlennek, akiről nem tudják, hogy fog reagálni, vagy nem él-e vissza valahogy az infóval.

Vannak magánjellegű dolgok az ember életében, amikhez vadidegeneknek semmi köze.

Hogy a te problémáid miért nem érdekelnek idegeneket?

Mert:

-megvannak a saját problémáik, nem vehetik a nyakukba boldog-boldogtalanét, maximum a hozzájuk közelállókét, te pedig még nem vagy az.

-nem ismernek, nincs érzelmi kötelék, ezért nem igazán tudnak érzelmileg úgy reagálni, ahogy te szeretnéd.

-úgy vannak vele, ha valaki nem találta meg a helyét a világban, az a saját gondja, ők mit tehetnének?

Az ismerkedésnek a legelején főleg az a lényege, hogy kapjunk egy általános képet a másikról, de nem arról, hogy mik az apró-cseprő bajai, majd ennek is eljön az ideje, a bizalommal együtt. Inkább arról, hogy viselkedik, jól tudjuk-e érezni magunkat együtt, milyen a stílusa, a hozzáállása, a humora, stb.

Ezek a leginkább kötetlen, spontán beszélgetésekben, szórakozás közben nyilvánulnak meg, nem úgy, hogy leülök és még épphogy anyámék nászéjszakáját nem mesélem el neki. :)

Ha elsőre túl sok bajomat, nyavalyámat nyomom le a másik torkán, akkor elmenekül, mielőtt megfulladna tőle.

Jókat írtak az előzők, tényleg rengeteg dolog miatt lehet ez.

Sokan az első találkozást, főleg randinál nagyjából marketingként élik meg: Elakarják magukat valahogy adni, mint egy állásinterjún. Egy felszínes, pozitív megjelenést akarnak, hogy később is megkapják az érdeklődést a másik féltől.

Sokan, nem is tudnak miről hirtelen. Új a helyzet, barátkoznak vele és nem igazán ugrik be, hogy miről meséljenek.

Ha valaki egyből elkezdi mesélni az életét, egyeseknek unalmasnak hat, mert túl sokat tudnak meg. Másoknak érdektelenségbe fullad, mint a híradó. Ott elmondanak mondjuk 10 gyilkosságot, de a többséget nem érdekli. Ha egyet mondanak, de tartalmasabban és részletesebben, nagyobb az érdeklődés.

Nagyon jól írta az is, aki az érzelmi köteléket mondta: Egyszerűen nincs meg egy új emberél sokaknál.

Nálam is elég változó a dolog. Ha valaki szimpatikus és nekiáll mondani a dolgait, meghallgatom, mert érdekel. De pl. ha ugyanezt előadja valaki az utcán egy buszmegállóban, egy dög fáradt nap után, akkor nem fog érdekelni. Egyszerűen csak piheni akarok.

Viszont manapság egyre kevesebb új ember mondandója érdekel, mert a többség nem barátkozni akar vagy ilyesmi, csak lelki szemetesládát vagy kiadni magát. Többeknél is észrevettem, hogy ezért nem nyitottak.